Az Európai Parlament jogi bizottsága ma szavaz a szoftverszabadalmi direktíva néven elhíresült törvénytervezet egy újabb változatáról, mely immár egyértelműen kizárná a számítógépes programokat a szabadalmaztatható találmányok köréből. A módosítások atyja a tervezetet korábban is nyíltan bíráló Michel Rocard szocialista EP-képviselő, volt francia kormányfő.
A direktíva egy korábbi, az Európa Tanács által tavaly májusban elfogadott változatát idén februárban szavazta le – elsöprő többséggel – a jogi bizottság, amit a nyílt forrású szoftverek hívei a kis- és közepes vállalkozások részleges győzelmeként értékelt a sajtó. Kritikusai szerint e tervezet legnagyobb hibája a kulcsfogalmak pontos meghatározásának hiánya volt, ami miatt a szöveg nem egyértelműsíti, hogy mi szabadalmaztatható, és mi nem. Mint hangoztatták, az 1973-ban Münchenben aláírt – a számítógépes programok szabadalmaztathatóságát határozottan tiltó – Európai Szabadalmi Egyezmény (EPC) ellenére már eddig is közel 30 000 szoftverszabadalom született Európában, a tervezet pedig ezeket és így általában a számítógépes programok szabadalmaztathatóságát legitimálta volna.
Nem üres szavak
Rocard javaslata már azzal leszűkítené a direktíva hatókörét, hogy az annak címében és szövegében megtalálható „számítógéppel megvalósított találmányok” terminust a „számítógéppel irányított találmányok” kifejezésre cserélné le. Ezzel – állítja Rocard – egyértelművé válna, hogy maga a számítógépes szoftver nem, csupán a szoftverrel irányított találmány lenne szabadalmaztatható. „Minthogy mind a Bizottság, mind pedig a Tanács egyetértett abban, hogy a szoftvereket nem szabad szabadalmaztathatóvá tenni, a direktíva hatáskörét úgy kell meghatározni, hogy ezt az esetet kizárja” – magyarázta a módosítások szerzője.
A további módosítások pedig azokat a változtatásokat emelnék be ismét a tervezet szövegébe, amelyeket egy korábbi vita során az EP javasolt, majd a Európa Tanács tavaly májusban kiradírozott az anyagból. Ezek között szerepel például az adatfeldolgozásra használható innovációk szabadalmaztathatóságának tilalma. Ha a bizottság ma elfogadja a módosított direktívát, az EP a jövő hónapban plenáris ülésen szavaz róla.
A Rocard-féle szövegváltozat egyértelműen a szabad szoftverek híveinek és a kisebb vállalkozásoknak kedvez. Talán nem véletlen, hogy az egyes nagyobb szoftvercégek érdekeit képviselő Business Software Alliance (BSA) a múlt héten kampányba kezdett a szoftverek szabadalmaztathatósága mellett.
Újabb menet a szoftverszabadalmi vitában
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Zöld utat kapott a szoftverszabadalmi direktíva
A számítógépes programok védelmét kizáró módosítások zömét elutasították.
Szoftver 0
-
Norvégia elkötelezett a nyílt forráskód mellett
A Microsoft lemaradhat az ország e-kormányzati projektjéről, ha kitart a szoftverszabadalmak mellett.
Társadalom 1
-
Európa holnap szavaz a szoftverszabadalmakról
Több it-nagyvállalat szerint a legjobb lenne kidobni az egész direktívát.
Társadalom 10
-
Megbukott a szoftverszabadalmi tervezet
Az Európai Parlament egyhangúlag az irányelvjavaslat kidobása mellett voksolt.
Társadalom 12
Előzmények
-
BSA-kampány a szoftverszabadalmak mellett
Kéretlen levelekre számíthat a közeljövőben két magyar EU-képviselő.
Társadalom 17
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs