A merevlemez agyába férkőzött az NSA

Nagyon aktív az utóbbi időben a Kaspersky. Azután, hogy a hétvégén bejelentették, olyan kifinomult bankrablási módszert találtak, mint még soha, hétfőn azzal álltak elő, hogy az NSA annál is ügyesebb, mint azt eddig gondoltuk róluk.

Konkrétan arról van szó, hogy a Western Digital, a Seagate, a Toshiba, az IBM, a Micron Technology és a Samsung merevlemezek egy részének firmware-jében is megtalálható az a kártékony kód, amivel megfertőzték a számítógépeket. A jelentés szerint akadnak olyan merevlemezek, amelyekre már 2001-ben telepítették a kémprogramot.

Az esettel kapcsolatban nyilatkozó kutató, Costin Raiu szerint direkt hozzáférést biztosítottak a HDD-khez. A kód egy rakás sebezhetőséget nyitott, ezáltal megkönnyítve a támadók számára a behatolást idegen gépekre.


[+]

Egyelőre nem világos, hogyan juthatott hozzá az NSA a merevlemezek firmware-jéhez, a megkérdezett cégek egy része tagadta, hogy tudomása lett volna a kártékony kódról, mások egyszerűen nem is válaszoltak a megkeresésre. A Western Digital szóvívője például egyenesen képtelenségnek nevezte, hogy ilyen információkat kiadtak volna akármilyen külsősnek, még az NSA-nak is. Pedig valaminek történnie kellett, ugyanis a Kaspersky kutatója szerint esélytelen, hogy valaki visszafejtse, vagy magától rájöjjön arra, pontosan hogyan működnek ezek a szoftverek. A Seagate szerint azok a biztonsági eljárások, melyeket alkalmaztak, meggátolják az úgynevezett „reverse engineering” módszert, tehát hogy a kész termékből elindulva a működés tanulmányozásával valaki visszafejtse a kódot.

A Kaspersky elmondása alapján 30 különböző országban találtak fertőzött háttértárolókat, legtöbbet Iránban, aztán Oroszországban, Pakisztánban, Afganisztánban, Kínában, Malin, Szíriában, Jemenben és Algériában. A célpontok kormányok, hadi létesítmények, telekommunikációs vállalatok, bankok, nukleáris létesítmények voltak.

Az egyik NSA alkalmazott a Reuters kérdésére elismerte, hogy a Kaspersky elemzése helyes, és azt állítja, az NSA fejlesztett a Stuxnethez fogható megoldásokat. A hivatalos szóvívő nem kívánta kommentálni a lap értesüléseit.

Azóta történt

Előzmények