Az SAP tagadja, hogy együttműködnének az NSA-vel

A múlt héten a német sajtóban több helyen is megjelent, hogy a világ egyik vezető informatikai cége, az SAP partnerként dolgozik az első számú amerikai titkosszolgálattal, az NSA-vel (National Security Agency) is, hogy azok a német cég a tömeges adatfeldolgozásra alkalmas technológiáiának segítségével javíthassák felderítési munkájuk hatékonyságát.

A riportok arra mutattak rá, hogy a német bázisú SAP (valamint leányvállalatai, melyek egy része amerikai alapítású és felvásárlás útján került a cégcsoporthoz) a Raytheon, a Lockheed Martin és a Northcorp mellett az amerikai kormány egyik legnagyobb beszállítója, és a HANA memória-adatbázis platform mellett az Inxight elemzőrendszerét, illetve a Sybase technológiáját is biztosítják nekik. A lapok felvetik a kérdést, hogy miképp lehet az SAP olyan szervezeteknek partnere, amelyek egyike, az NSA bizonyíthatóan lehallgatta a német kancellár, Angela Merkel telefonját is.

A vállalat a hétvégén reagált hivatalosan ezekre az állításokra, és Bill McDermott, az SAP vezérigazgatója a hivatalos közleményben leírja, hogy az egyes termékeikről, köztük a HANA platformjukról szóló híradások hibásak és félrevezetőek.

Mint írja, az SAP nem gyárt vevőkre szabott rendszereket: általános programokat, programcsomagokat készítenek, és az, hogy a vevő mire használja őket, az már nem a vállalat felelőssége. McDermott határozottan tagadta azt is, hogy hátsó ajtók, úgynevezett backdoorok lennének szoftvereikben, hogy a hatóságok munkáját megkönnyítsék: „… az ügyfelek adatait nem lehet kívülről elérni. Nincs olyan cég, mely nagyobb gondot fordítana az adatvédelemre és a biztonságra, mint az SAP” – közölte a vezérigazgató. Emellett kiemelte azt is, hogy remélik: szoftverek segítségével hozzájárulhatnak a világ jobbá tételéhez.

  • Kapcsolódó cégek:
  • SAP

Azóta történt

Előzmények

  • A merevlemez agyába férkőzött az NSA

    A Kaspersky legfrissebb jelentése rémisztő képet fest arról, mennyire mélyen épült be az amerikai kémszervezet a mindennapokba.

  • Megérkezett a negyedik generációs HANA

    Modernebb kezelőfelülettel, natív kereskedelmi hálózati támogatással érkezett az SAP legújabb üdvöskéje.

  • Magyarországon is bővít az SAP

    Átadták az SAP új irodaépületét a budapesti Graphisoft parkban. A 120 embernek helyet adó új irodára az üzleti szoftvercég bővülése miatt volt szükség: a vállalatnál tovább zajlik a létszámbővülés, hamarosan egy új szolgáltatási központot építenek fel Budapesten.

  • Budapesten járt az SAP Big Data kamionja

    A német vállalat több tucat jól érthető felhasználási lehetőséggel demózta a Big Data és az M2M technológiák felhasználási lehetőségeit.