Melyik társaság a világ legmegbecsültebb vállalata? – tette fel a kérdést januárban Richard Edelman, az Edelman Public Relations vezetője a világ minden tájáról érkezett véleményformálóknak a svájci Davosban. A felmérés eredménye szerint a vállalatok általában saját országukban számítanak megbecsültnek – a Toyota Japánban, a Samsung Dél-Koreában, a Siemens Németországban, az IBM pedig az Egyesült Államokban. Egy cég azonban nagy megbecsülésnek örvend minden földrészen, a Microsoft – olvasható a The Wall Street Journal cikkében.
Az a vállalat, amelyet három kontinensen találtak bűnösnek versenyellenes magatartása miatt, és amely 3,6 millió weboldalon szerepel mint az a cég, amelyik „az ördöggel cimborál”. A Microsoft „ragadozó természete” mára gúny tárgya lett: „A Microsoft 2,7 millió dollárért megvásárolt a Sátántól mindent, ami démoni” – olvashattuk néhány évvel ezelőtt a BBSpot nevű viccoldalon. „A vállalat eddig a pokol piacának 15 százalékát birtokolta, a legutóbbi akvizícióval pedig ez az arány megközelíti a 100 százalékot” – áll a folytatásban.
Ha hihetünk az Edelman felmérésének – és itt nem árt megjegyezni, hogy a Microsoft az Edelman-féle cég egyik legnagyobb ügyfele –, az ördöggel való cimborálásnak immáron vége. Más tanulmányok is alátámasztják a fenti eredményt. A Delahaye médiakutató cég legutóbb olyan cikkek között válogatott, amelyek pozitív jelentéstartalommal bírtak. Ebben a felmérésben is a Microsoft vitte a prímet, ami a vállalatok megbecsültségét illeti. A Burson-Marsteller decemberi felméréséből pedig kiderül, hogy Bill Gates a világ legmegbecsültebb cégvezetője. Ez azért is meglepő, mert Gates 2000 januárja óta nem is a Microsoft vezérigazgatója, hanem „csupán” vezető szoftverfejlesztője, a vezérigazgatói címet pedig azóta Steven Ballmer viseli.
Jámbor ragadozó
Edelman szerint a Microsoft sokat profitál a Bill és Melinda Gates Alapítvánnyal kapcsolatos pozitív asszociációkból is. Nem valami meggyőzőek ugyanis a negatív kritikák, amikor évi 6 milliárd dollárt áldoz fel valaki magánvagyonából betegségek legyőzésére – még ha ez az összeg állítólag versenyellenes tevékenységből származik is.
A The Wall Street Journal cikke szerint a Microsoft is változott. Továbbra is sokan kritizálják a céget drága termékei miatt, de a vállalat sikeresen visszaverte az ez ügyben ellene indított jogi támadásokat, és – nemegyszer pénzzel – kiengesztelte a kritikusokat. Már sokkal kevésbé tűnnek arrogánsnak – részben azért, mert az internet egyre inkább dominánssá kezd válni, a Microsoftnak pedig ezen a területen nincs miért arrogánsnak lennie.
Emellett a cég egy politikai kampányhoz hasonló, egész világra kiterjedő hadjáratot folytat, többek között Bill és Hillary Clinton közvélemény-kutatójának, Mark Penn-nek a segítségével. A jó hírnév fontos szempont a vezetők esetében, nagyrészt azért, mert az egész ipar megítélése nem túlságosan rózsás. Nemrég a Business Council, az USA legnagyobb vállalatainak vezetőiből álló csoport egy egész napot szentelt ennek a témának a floridai Boca Ratonban megtartott találkozón. Néhány vezető meglepődötten osztotta meg tapasztalatát, miszerint a vállalati botrányok nagyon sokáig éreztették negatív hatásukat. Mások inkább a rossz sajtót okolták, de mindannyian egyetértettek abban, hogy a jó hírnév fontos az üzlet számára. Ami a Microsoftot illeti, a vállalat reméli, hogy rohamosan javuló hírneve segítségére lesz majd az európai trösztellenes hatóságokkal vívott küzdelmében.
A Microsoft a világ legmegbecsültebb vállalata?
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Gazdaság
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Bill Gates a leggazdagabb, de nem örül neki
Mindenki a világ leggazdagabb embere szeretne lenni, de aki valóban az, szívesen lemondana a címről.
Mérleg 24
-
Gyászol a Microsoft
A társaságot megrázta egyik alapítójának, a BASIC és a COBOL atyjának, Ric Weilandnek halálhíre.
Társadalom 6
-
A Gates Alapítvány 30 millió dollárt adott iskolákra
A Bill & Melinda Gates Alapítvány 30 millió dollárt adományozott 200 új alapítványi iskola beindítására.
Közösségi média 0
-
Bill Gates legyen az USA következő elnöke?
Scott Adams legújabb ötlete az Egyesült Államok megmentésére.
Közösségi média 14
Előzmények
-
Megvilágosodott a Microsoft
Tovább folyik a huzavona az amerikai szoftvercég és az európai hatóságok között, de látszik a fény az alagút végén.
Szoftver 185
-
Kitilthatják a Vistát Európából
A Microsoftra rájár a rúd. Nem elég, hogy kénytelen volt elhalasztani az új Windows premierjét, még az EB is fenyegeti.
Szoftver 221
-
Visszaveti a PC-eladásokat a Vista késése
Az IDC piacelemzésében 2 százalékkal csökkentette az idei évre becsült PC-eladásokat az Egyesült Államokban.
Mérleg 6
-
Az EU tovább szívózik a Microsofttal
A szoftvervállalat újabb felajánlással próbál eleget tenni a kötelezettségeinek: a forráskód után ingyen támogatást ajánlott fel.
Társadalom 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Google Pixel 6/7/8 topik
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Kupon kunyeráló
- Revolut
- AMD Navi Radeon™ RX 7xxx sorozat
- Ukrajnai háború
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Apple iPhone 15 Pro Max - Attack on Titan
- További aktív témák...