A Microsoft mindenképpen többet kaszál a GTA IV-en

Az Microsofttól származó információk is megerősítik, hogy komoly esélye van az egy hete megjelent „gengszterszimulátornak”, a Grand Theft Auto-sorozat negyedik (voltaképpen sorrendben a hatodik) részének arra, hogy megdöntse az eddigi eladási és bevételi rekordokat. A játék egyszerre jelent meg Xbox 360 és PlayStation 3 platformokra, és bár eladási adatokat egyelőre sem a szoftvert kiadó Take-Two Interactive, sem a piackutatók nem produkáltak, a redmondiak már most állítják, jó kétszer annyi fogy az xboxos változatból, mint a playstationos verzióból.

Bár gyakorlatilag már az első naptól kezdődően felröppentek hírek a játékosok (főleg az online üzemmódot használók) nagyobb tömege által észlelt problémákról, rejtélyes lefagyásokról, látszólag minden adott hozzá, hogy a sorozat negyedik része a két platform közös húzóerejének köszönhetően az év videojátékává váljon (a PC-s verziót egyelőre nem jelentették be, de bennfentesek szerint van remény rá, hogy ez még idén megtörténik). Mi több, a szoftver (legalábbis bevételeit tekintve) minden idők legsikeresebb szórakoztatóipari terméke lehet, ha bejön a kiadó optimista jóslata, és a sorozat negyedik része tényleg 400 millió dollárt hoz a konyhára már az első héten. Ez jócskán felülmúlná a Halo 3 tavalyi sikerét – pedig Master Chief akkor egy hét alatt szintén tekintélyes összeget, nagyjából 300 millió dollárt lőtt a fejlesztőknek, illetve elsősorban a Microsoftnak.

A múlt kedden megjelent játék nemcsak a már-már epikusnak ható, szövevényes egyjátékosos sztorijával, hanem robusztus többjátékos üzemmódjával is kivívta a kritikusok és tesztelők elismerését: a Grand Theft Auto IV-ben egyszerre 16 játékos vehet részt 15 különböző jellegű online partiban – akár mindenki mindenki elleni, akár kooperatív küzdelemben. Az eredetileg konzolokra fejlesztett játékoknál hasonlóan komplex és sikeres többjátékosos üzemmód eddig jórészt csak az FPS-műfajt jellemezte, tavaly két ebbe a kategóriába sorolható játék is kaszált, az egyik az xboxos Halo 3 volt, a másik a multiplatformos, konzolok mellett PC-n is játszható Call of Duty 4.

A GTA IV már most minden eddiginél nagyobb forgalmat generált az Xbox 360 konzolok online rendszerében, az Xbox Live-on: a Microsoft állítja, a játék megjelenésének napján több mint egymillió felhasználó játszott az interneten keresztül a játékkal. Arról egyelőre nem készült semmilyen becslés vagy kimutatás, hogy a Sony PlayStation Networkjét ugyanezen idő alatt hány GTA IV-játékos szállta meg. Az Xbox 360-tulajok később olyan exkluzív, fizetős tartalmakat tölthetnek majd le a játékhoz, melyek a playstationos változathoz nem lesznek elérhetők. A redmondi cég kiadóval kötött exkluzív szerződése tekintélyes summáról; a hírek szerint ötvenmillió dollárról szólt.

„Annyira jó a többjátékosos rész ebben a programban, hogy nem tudom elképzelni, hogy valaki megveszi és nem próbálja ki online az Xbox Live-on keresztül” – nyilatkozta Aaron Goldberg, a Microsoft Xbox Live szolgáltatásért felelős vezetője. Az új Grand Theft Auto részben elemzők szerint is rejlik annyi potenciál, hogy letaszítsa a legkedveltebb többjátékosos konzolos játék trónjáról a Halo tavaly ősszel érkezett harmadik epizódját: „Úgy gondolom, hogy a konzolok a PC-knél is jobban alkalmasak arra, hogy különböző játékműfajokat online is sikerre vigyenek. A GTA IV megjelenése fontos mérföldköve ennek. Olyan játékosokat is a többjátékosos üzemmód kipróbálására csábít, akiket egyáltalán nem érdekelnek az FPS-ek” – mondta a játék sikere kapcsán Billy Pidgeon, az IDC elemzője.

Az online játékosbázis erősítése különösen a Microsoft számára jelenthet kiemelt stratégiai célt, hiszen a cég előfizetéses rendszerben teszi elérhetővé az Xbox Live szolgáltatást, mely nemcsak a többszereplős játékra ad lehetőséget, de közösségépítő és tartalomszolgáltató szerep (utóbbi további plusz bevételt is hozhat a konyhára) is jut neki. Egyes felmérések szerint ebben a piacban még komoly növekedési potenciál rejlik, hiszen a konzoltulajdonosok csupán 40 százaléka veszi igénybe az online szolgáltatást, ráadásul ez az arány rendkívül lassan növekszik.

Azóta történt

Előzmények