Jörg Ziercke, a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) vezetője tegnap Wiesbadenben egy sajtótájékoztatón elismerte, hogy a rendőrség képtelen megfejteni a Skype internetes telefonjának titkosítását, ezért nem tudják ezeket a hívásokat a terrorizmus elleni küzdelem jegyében lehallgatni: „A Skype telefonos szoftverének titkosítása… komoly nehézségeket okoz nekünk. Nem tudjuk visszafejteni.” – mondta Ziercke a biztonsági és rendvédelmi szervek rendes évi gyűlésén. Ennek ellenére – legalábbis egyelőre – nem kérték a Skype segítségét a probléma megoldásához, sőt, a hivatal vezetője azt mondta, úgy véli, nem is működnének együtt velük, de a hatóság nem is akarja egy ilyen lépéssel a vállalat versenyképességét rontani.
Ziercke kitért arra is, hogy bár szükségesnek látná, hogy a terrorizmussal gyanúsítottak számítógépét törvényesen tudják a távolból is figyelni, de az úgynevezett állami trójai vírus (Bundestrojaner) a közvélemény ellenállásán és az alkotmányosság gátjain egyaránt elbukott, pedig az ilyen típusú megfigyelést roppant ritkán alkalmaznák: jelenleg 230 olyan vizsgálat folyik, melyben iszlamisták a gyanúsítottak, s ezek közül legfeljebb 2-3 esetben lenne szükség lehallgatásra.
A német rendőrök nem bírnak a Skype titkosításával
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: Reuters
Azóta történt
-
Az internet viszi a sírba a nyugati civilizációt
A terroristák felköltöztek a világhálóra, és jól érzik ott magukat.
Mérleg 4
-
Erőszakos rendőrök felkerülhetnek a YouTube-ra – de csak magyarázattal
Az egyiptomi jogvédő letiltását visszavonta a videomegosztó oldal.
Mérleg 0
-
Németországban sem lesz kártyafüggetlen iPhone
A bíróság a Deutsche Telekom javára döntött.
Mérleg 0
-
Tüntetések és bojkott Németországban a Nokia ellen
A nyárra tervezett gyárbezárás óriási felháborodást keltett, s az ügy hullámai már az Európai Bizottságot is elérték.
Mérleg 17
Előzmények
-
Élvezhető minőségű videotelefonálás az új Skype-pal
Csak a Logitech webkameráival és erős géppel működik a HQV.
Tech 4
-
Ausztriában engedélyezik a kormányzati trójai programok használatát
A súlyos bűncselekmények gyanúsítottjainak számítógépét jövőre már „lehallgathatja” a rendőrség.
Társadalom 8
-
Gáz van a Skype-pal, de már dolgoznak rajta
A szolgáltatás átmenetileg több területen leállt.
Szoftver 11
-
A német rendőröknek egyelőre tilos a hackelés
Egy bírósági határozat törvénytelennek nyilvánította a távoli számítógépek tartalmának online vizsgálatát.
Társadalom 2
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Milyen TV-t vegyek?
- Synology NAS
- Hobby rádiós topik
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- CASIO órák kedvelők topicja!
- Autóhifi
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Milyen CPU léghűtést vegyek?
- Milyen autót vegyek?
- Óvodások homokozója
- További aktív témák...