A Sony és a Toshiba együtt fogja gyártani a PS3 processzorát

A Sony tegnap bejelentette, hogy chipgyártó részlegének egy részét – a kiszivárgott, de meg nem erősített információk szerint több mint egymilliárd dollárért – eladja a versenytársnak, a Toshibának. A tervek szerint a két cég jövő év március végéig tető alá hoz egy chipgyártó vegyes vállalatot.

A Sony vezetője, Howard Stringer nagy erővel fogott hozzá a cég átszervezéséhez, s ennek része a mostani eladás is, mivel inkább a jövedelmezőbb üzletágakra – a síkképernyős televíziók és a digitális kamerák gyártására – kívánnak a jövőben koncentrálni. A PS3 és így a játékkonzol számára fejlesztett nagy tudású Cell mikroprocesszor egyelőre üzletileg nem bizonyult sikeresnek, ezért, bár nem szállnak ki teljesen a gyártásból, a költségek csökkentése érdekében adják el a Toshibának a termelést. Mint az elemzők egyöntetűen megállapították: túl drága a PS3 – a Sony nem hajlandó elárulni, mennyit is költöttek fejlesztésre, bár vannak, akik ezt az összeget csak a processzor esetében körülbelül 1,7 milliárd dollárra becsülik –, ezen mindenképpen változtatnia kell a gyártónak. A japán vállalat az IBM-mel együtt dolgozik a chip 45 nanométeres verziójának fejlesztésén – ez a jelenlegi 65 nanométeres változatnál gazdaságosabban gyártható.

Azóta történt

Előzmények