A Paramount is vissza fog állni a Blu-ray támogatására, nem sokkal az után, hogy nemrég, egy nappal a CES megnyitója előtt a Warner Bros is hasonló lépésre szánta el magát (ez a stúdió adja a kaliforniai filmtermelés 70 százalékát!), s ez – mivel a HD DVD utolsó két nagy támogatójaként már csak a Paramount és a Universal maradtak meg, míg a Blu-ray mellett tette le a voksát a Fox, a Lionsgate, a Sony, az MGM és a most már a Warner Bros is – könnyen azt jelentheti, hogy vége a formátumháborúnak – állítja tudósításában a Financial Times.
A Paramount (és a DreamWorks Animation – lásd: Shrek) tavaly kötelezte el magát a HD DVD mellett, ám most állítólag egy jogi kiskaput kihasználva hátrálnak ki a szerződésből – s ha az értesülés helytálló, akkor Hollywood gyakorlatilag egyöntetűen – a Universal kivételével – a Blu-ray mellé áll.
Sir Howard Stringer, a Sony vezetője örömmel kommentálta a hírt – mint mondta: „sok meló van abban”, hogy az amerikaiakkal elfogadtatták formátumukat –, de hozzátette, nyitottak a párbeszédre a riválissal.
Akio Ozaka, a HD DVD-t kifejlesztő Toshiba vezetője a CES-en az újságíróknak a Paramount háza tájáról származó híreket még nem kommentálta, de azt elmondta, hogy meglepte a Warner Bros döntése, ám úgy véli, a HD DVD-t nem szabad még leírni, nagy az igény erre a formátumra.
Vége a formátumháborúnak?
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: Financial Times
Azóta történt
-
A Toshiba a felére csökkentette a HD DVD lejátszók árait
A cég kampánnyal és nagy árcsökkentéssel válaszolt a számukra hátrányos múlt heti történésekre.
Rövid 2
-
Már a pornósoknak sem kell a HD DVD
A nagy hollywoodi filmstúdiókat követi a Digital Playground is, mely korábban több tucat pornófilmet adott ki HD DVD-n.
Rövid 13
-
Hoppon maradhat, aki túl korán választotta a Blu-rayt
Az első lejátszók nem boldogulnak majd az új lemezekre kerülő bónusztartalmakkal, a PS3-tulajoknak viszont nem kell aggódniuk. Bezzeg a HD DVD.
Tech 30
Előzmények
-
Lassan nem csak képletesen háborúzik egymással a Blu-ray és a HD DVD tábor
A Blu-ray Disc szövetség vezére kiakadt a HD DVD Promóciós Csoport legutóbbi közleményén.
Tech 105
-
A Sony és a Toshiba együtt fogja gyártani a PS3 processzorát
A Sony szabadul a veszteséges üzletágaktól.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest