A tőzsdére készül a Nexon

A Nexon árbevétele tavaly 24 százalékkal növekedett, így túllépte a kétmilliárd forintot. A piac folyamatos konszolidációja miatt elképzelhető, hogy a növekedés finanszírozására a vállalat idén külső forrásokat von be – közölte ma a cég. A vállalat a GriffSoft Rt.-vel megkötött együttműködés keretében a bérügyviteli üzletág átvétele, új toborzáskiválasztási szoftverének bemutatása és a Budapesti Gazdasági Főiskolával kialakított stratégiai együttműködés létrehozása mellett mintegy 300 új szerződést kötött, így ügyfeleinek számát 2500 fölé, bevételét pedig 2027 millió forintra növelte. Az új ügyfelek megszerzése mellett az elért eredmény jelentős részben az outsourcing-üzletág növekedésének köszönhető, mely 54 százalékos bővülésével tavaly is a Nexon legdinamikusabban fejlődő üzletága lett.

Ocskay Szilárd, a Nexon ügyvezető igazgatója elmondta, hogy közel kétszázra nőtt a vállalat munkatársainak száma, ezért az idei év tervei között szerepel egy új budapesti szolgáltatóközpont felépítése. Bár a Nexon fennállásának tizenhét esztendeje alatt még minden fejlesztését belső forrásból finanszírozta, a tervezett fejlesztések nagysága és az esetleges további felvásárlások erőforrásigénye miatt fontolóra veszik a tőzsdei bevezetést is – tette hozzá Ocskay.

  • Kapcsolódó cégek:
  • NEXON

Előzmények