Sarokba szorították a hamisított plüssök az Alibabát

Kénytelen szembenézi az USA-ban egy perrel az Alibaba, amibe a hamisított Squishmallows plüssök miatt vonták be.

Visszautasította egy amerikai bíró az Alibaba azon kérelmét, hogy ejtsék a cég elleni pert és vádakat: így kénytelenek szembenézni a bírósági üggyel, amely szerint az Alibaba is benne volt a népszerű Squishmallows plüssök hamisított verzióinak eladásaiban.

A bíró szerint jogos a Kelly Toys panasza (a cég a Jazwares tulajdona, amelyet pedig Warren Buffett Berkshire Hathaway cége birtokol), az Alibaba tudott a kereskedők jogsértéseiről, sőt, segítette is azt.

A Kelly Toys szerint hat korábbi per ellenére is folytatták az Alibabánál az eladásokat, sőt, a saját irányelveiket is figyelmen kívül hagyták, majd kitüntetett címkékkel látták el a jogsértő kereskedőket. Először 90 kereskedőt pereltek be, később vonták be az Alibabát a perbe.

Az Alibaba szerint nem tudta a felperes bizonyítani, hogy ők részt vettek a jogsértésben, a szellemi tulajdona védelmét pedig helytelenül kéri a kereskedők szankcionálásával.

Előzmények