Alkalmazottai öt százalékát küldi el a T-Systems

Átszervezik a vállalatot, a vezetőségben is komoly mozgások lesznek. Hetven embernek új munka után kell néznie.

A T-Systems Magyarország változásokat hajt végre a szervezetében, ennek eredményeként változik a menedzsment összetétele is – áll a vállalat sajtóközleményében. Távozik Németh Zoltán vezérigazgató-helyettes a vertikális megoldásokat kínáló értékesítési szervezet éléről. 1994 óta dolgozott a vállalat elődcégénél különböző értékesítési igazgatói pozíciókban. Helyét december elsejétől Németh Mihály, a T-Systems Magyarország eddigi gazdasági vezérigazgató-helyettese veszi át. Ő 1998-ban csatlakozott a Matáv Rt.-hez, tavaly év elején került a T-Systems Magyarország Gazdasági divíziójának élére.

Távozik Ragoncsa Géza, az infokommunikációs megoldásokért felelős technológiai divízió éléről, utódja decembertől Kaszás Zoltán lesz, aki korábban a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Posta, a Budapest Airport, illetve a MOL CSoport és az OTP Szerbia informatikai vezetője is volt. A változtatások célja, hogy nagyobb hangsúlyt kapjanak az integrált megoldások.

Iparági informátoraink egybehangzó elmondása alapján a nagyjából 1600 főt foglalkoztató T-Systems megválik alkalmazottai 5 százalékától is (70 dolgozót küldenek el), a leépítésről az érintettek már tudnak a név nélkül nyilatkozó bennfentesek szerint, ezt az értesülésünket azonban a vállalat hivatalosan nem kommentálta.

Bővül viszont a menedzsment: Stanga Gyula (operatív igazgató) a frissen létrehozott Vállalat működtetési divíziót vezeti majd. A menedzsmentet Rékasi Tiborra bízzák, míg Bánhegyi Zsófia (a Magyar Telekom Csoport kommunikációs igazgatója) marad, ahogy Endersz Frigyes stratégiai igazgató és Sáfrány Lilla HR igazgató székét sem mozdítják.

Azóta történt

Előzmények