Alkalmazottak nélkül is milliókat keres a chipgyártó

Nem kevesebb mint nyolc chipgyártó vállalat ellen indított egyenként több millió dolláros kártérítés reményében szabadalombitorlási pert a múlt héten a szebb napokat látott OPTi. Ez önmagában nem is lenne hírértékű, hiszen a kutatás-fejlesztésre erősen támaszkodó félvezetőiparban a mindennapi üzletmenet részei a szabadalmi huzavonák. Az eset azért érdemel figyelmet, mert – amint a CNET News.com beszámolójából kiderül – az OPTi mindezt úgy vezényli le, hogy mindössze egy teljes állású alkalmazottja van, Bernard Marren vezérigazgató.

A vállalatot – amely a 90-es évek elején alaplapi lapkakészleteket és egyéb chipeket, például hangvezérlőket gyártott – 1989-ben alapította a Chips & Technologiestól kilépett négy szakember. Az erős startnak köszönhetően már a harmadik évben sikerült elérni a 100 millió dolláros éves árbevételt, és 1993-ban tőzsdére is ment a cég. Ebben az időben az akkori vezérigazgató, Kenny Liu vezette a San Jose Mercury News listáját, amely a a Szilícium-völgy legjobban fizetett vállalatvezetőit rangsorolta. De a szárnyalás nem tartott sokáig: 1995-től a forgalom – többek között az Intel agresszív chipsetpiaci nyomulásának köszönhetően – radikálisan visszaesett.

Marren 1996 óta volt az OPTi felügyelőbizottságának tagja, 1998 óta pedig vezérigazgató. Minthogy 2000-re már árbevétele sem volt a cégnek, szükség volt egy mentő ötletre. Ekkor porolta le Marren a korábban bejegyzett szabadalmakat. Röviddel ezt követően az Intellel tető alá is hozott egy licencmegállapodást, amely 13,5 millió dollár bevételt hozott a cégnek, az elkövetkező öt évben gyakorlatilag ezt élték fel. Ekkor a grafikus processzorokat fejlesztő NVIDIA-val egyezett meg a cégvezető: ebből az ügyletből 11 millió dollárt keresett az OPTi.

A 71 éves Marren most kifejezetten optimistán látja a vállalat jövőjét. Ő és a részmunkaidőben foglalkoztatott pénzügyi vezérigazgató 1-5 százalékos részesedést kap minden pénzből, amit fel tud hajtani a részvényesek számára. Ha az újabb perek kapcsán is sikerül licencmegállapodásokat kötni az alperesekkel, ők és a tulajdonosok is csinos summával lesznek gazdagabbak – ami nem kis teljesítmény annak a tükrében, hogy az OPTi a pereskedésen és egyezkedésen kívül gazdasági tevékenységet nem folytat. A most elindított eljárások tárgya egyébként a kompakt ISA-busz technológia, amelyet – a vádirat szerint – az Advanced Micro Devices, az Atmel, a Renesas Technology, a Broadcom, az ST Microelectronics és a VIA Technologies engedély nélkül használt fel a legkülönfélébb termékekben.

Azóta történt

Előzmények