Júliusban világszerte 20,6 milliárd dollár forgalmat produkált a globális félvezetőipar, ez 2,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban – jelentette az iparágat képviselő Semiconductor Industry Association (SIA). A szervezet szerint a szektor jó úton halad az idei évre prognosztizált 1,8 százalékos bővülési tempó elérése felé. „A félvezetők iránti kereslet motorjai – a személyi számítógépek, a mobiltelefonok és egyéb termékek – láthatóan hozzák az elemzők által várt növekedést” – villantotta fel az erős eladások mögötti mozgatórugókat George Scalise SIA-elnök, aki szerint az amerikai jelzálogpiac válsága miatt egyelőre az elektronikai termékek piacán nem lanyhult a vásárlási kedv.
A júliusi forgalom 3,2 százalékkal volt erősebb, mint a júniusi, a húzótermékek pedig a mikroprocesszorok, a logikai áramkörök és a NAND flashmemória-chipek voltak. A processzoreladások közel öt százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, és e termékkör átlagára is több mint 3 százalékponttal emelkedett. A NAND chipek esetében ugyan a volumen nem nőtt, az átlagár viszont igen, több mint 8 százalékkal. Ezzel párhuzamosan a számítógépekben használt dinamikus memóriák (DRAM) ára tovább esett, igaz, most már csak alig 2 százalékkal.
Földrészek szerinti lebontva Ázsia szerepelt a legjobban, itt az eladások a tavaly júliusi adatokhoz képest 4,8 százalékkal nőttek. Európában a bővülés 3,4 százalékos volt, míg Amerika 6,2 százalékot rontott.
Egészséges a chipipar
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Világrekorder memóriát mutatott be a Samsung
Jönnek a 128 GB-os memóriakártyák. De csak 2009-ben.
Tech 5
-
A vártnál olcsóbb flashmemória miatt fáj a Toshiba feje
A japán vállalat chipgyártó üzletága a Samsung termelés-átcsoportosítása miatt került nehéz helyzetbe.
Mérleg 1
Előzmények
-
Alkalmazottak nélkül is milliókat keres a chipgyártó
Az OPTi ma már nem gyárt semmit, viszont perel.
Mérleg 9
-
A memóriaárak zuhanása visszahúzza a chipipart
Az idén harmadával csökkent a DRAM-ok és a flashmemória ára.
Mérleg 6
-
Leáldozott a kelet-német Szilícium-völgynek?
A szászországi miniszterelnök szerint támogatások híján a drezdai régió nem lesz versenyképes nemzetközi szinten.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Milyen légkondit a lakásba?
- Háztartási gépek
- Ford topik
- Mobil flották
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- iPhone topik
- Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
- További aktív témák...