Az Amazon kiegyezne az EU-val, hogy elkerüljék a büntetést

Igazából csak az új javaslatból derült ki, hogy a vállalat gyakorlatilag gúzsba kötötte szerződéses partnereit, hogy egyeduralkodóként letarolhassa a piacot.

Az Európai Bizottság (EB) ma jelentette be, hogy a vizsgálat alá vont amerikai, online kiskereskedelmet folytató vállalat, az Amazon ajánlatot juttatott el hozzájuk, melyben közlik, hogy milyen intézkedéseket hajlandóak végrehajtani annak érdekében, hogy az EU megszüntesse az ellenük indított versenyügyi eljárást.

A javaslat lényege, hogy az Európában az e-könyvek terén a legnagyobbnak számító Amazon módosítaná a kiadókkal kötött szerződéseit, kivennének a szerződésekből néhány klauzulát. Ezek a záradékok az üzleti modellekre, a kiadási dátumokra, az e-bookok katalógusaira, az e-könyvekhez nyújtott plusz szolgáltatásokra, az akciókra, árakra, az ügynöki jutalékokra és a nagykereskedelmi árakra vonatkoznak.

Az EB az Amazon által kínált német és angol nyelvű e-könyvek kereskedelme miatt még 2015-ben indította meg a vizsgálatot, mivel úgy ítélték meg, hogy a vállalat olyan szerződéseket kényszerít a kiadókra, melyek feltételei gátolják az egészséges verseny kialakulását, hátrányba hozzák a versenytársakat, és megakadályozzák a szolgáltatások és termékek innovációját.

Az ajánlat főbb pontjai:

  • az Amazon vállalja, hogy nem kényszeríti a kiadókat, hogy a versenytársaknak ugyanazon feltételekkel kínálhatják csak termékeiket, mint nekik (a korábbi záradékokat, melyekről fentebb szó volt, semmisnek kell tekinteni, és erről az Amazon értesíti üzletfeleit)
  • nem kérik, hogy a versenytársakkal kötött szerződések feltételeiről a kiadók informálják az Amazont
  • lehetővé teszik a velük szerződésben álló kiadóknak, hogy 120 napon belül felbontsák azokat a szerződéseket, melyek számukra hátrányos árazási feltételeket tartalmaznak

Az Európai Bizottság egy hónapot adott arra, hogy az Amazon konkurensei és ügyfelei mérlegeljék a vállalat ajánlatát, majd jelezzék, hogy számukra elfogadható-e. Amennyiben elutasítás fogadja a javaslatokat, akkor – ahogy az EU-s trösztellenes vizsgálatok e szakaszában szokásos – megindulhat a formális eljárás, mely a legrosszabb esetben azzal járhat az Amazon számára, hogy egy adott év globális árbevételének tíz százalékát kitevő összegű büntetést is kaphatnak – bár ekkora mértékű büntetést még sosem szabtak ki egy világcégre.

Azóta történt

Előzmények