Árbefolyásolás miatt vizsgálják az Amazont Németországban

Az eljárás középpontjában az áll, hogy a járványhelyzet idején az áruház visszaélt-e piaci erőfölényével.

A német versenyhivatal (Bundeskartellamt) elnöke, Andreas Mundt a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak az Amazon ellen.

A vizsgálat célja, hogy megállapítsák: a webáruház az USA után második legnagyobb piacán a harmadik felekre, kereskedőkre gyakorolt-e, gyakorol-e olyan nyomást, mellyel közvetve befolyásolni tudta, tudja az értékesítendő termékek árát.

Mundt elmondta, hogy a koronavírus-járvány első hónapjaiban több olyan panasz is érkezett hozzájuk, melyek azt állították, hogy egyes kereskedőket blokkoltak azzal az indoklással, hogy túl magasak az áraik. „Az Amazon nem lehet az árak szabályozója” – jegyezte meg az elnök.

Az Amazon egyik szóvivője erre úgy érvelt, hogy a vállalat szabályozása olyan, hogy biztosítsák a versenyképes árazást, és a partnereik maguk határozzák meg, hogy mit mennyiért adnak, viszont rendszerükbe építettek biztosítékokat a túlárazás ellen is.

Ilyen típusú gondjai voltak már az Amazonnak Németországban: pl. 2013-ig folytatták azt a gyakorlatot, hogy a velük szerződött partner más oldalakon nem adhatta olcsóbban az adott terméket, mint náluk – ezzel a módszerrel a német versenyhivatal nyomására kénytelenek voltak felhagyni. Az már tavalyi történet, hogy egy különalku következtében megszüntettek egy vizsgálatot, miután az Amazon megígérte, hogy átdolgozza a harmadik felekkel kötött szerződéseinek feltételeit - az e-könyvek ügyében is volt már egy hasonló meccsük, akkor uniós szinten.

Azóta történt

Előzmények