A törvényhozás előtt faggatták a nagy IT-cégek vezetőit az USA-ban

Egyes politikusok szerint túl nagy hatalomra és befolyásra tett szert a négy legnagyobb internetes cég.

Egy sok éve tartó folyamat érkezett újabb, fontos mérföldkövéhez, amikor tegnap videókonferencia keretében citálták az amerikai törvényhozás képviselői elé négy nagy IT-cég vezetőit meghallgatásra.

A politikai oldalról érkező kifogások két nagy csoportra oszthatók. A kritikusok egyrészt gazdasági szempontból tartják kifogásolandónak e vállalatok működését: úgy vélik, ezek a hatalmas, globális szinten is meghatározó cégek olyan nagyra nőttek, hogy tevékenységük már versenykorlátozó, úgy uralják az adott piacot, hogy a kisebb szereplőknek már nincs esélyük. A másik kifogás inkább politikai és társadalmi: sokan aggódnak amiatt, hogy befolyásuk, hatalmuk, adatbázisaik stb. révén meghatározó módon szólhatnak, szólnak bele társadalmi folyamatokba is, és mindezt gyakorlatilag kontroll nélkül tehetik meg.

A meghallgatáson a legnagyobbak, az Amazon, az Apple, a Google-t is birtokló Alphabet, valamint a Facebook vezetői vettek részt (Jeff Bezos, Tim Cook, Sundar Pichai, Mark Zuckerberg).

A vállalatvezetők – érthető módon – többségében tagadták a vádakat, illetve kitérően nyilatkoztak az igazságügyi bizottság tagjainak kérdéseire. Mark Zuckerberg úgy fogalmazott, hogy cége büszke amerikai vállalkozás, Tim Cook azt hangoztatta, hogy az okostelefonokat is gyártó vállalat egyetlen piacon sem élvez egyeduralkodó helyzetet, az Amazon alapítója, Jeff Bezos pedig az élettörténetét és az alapvető vállalati filozófiáját mutatta be.

Ezzel szemben a képviselők a cégek középszintű vezetőitől és a versenytársaktól beszerzett belső levelezésekre és más, több mint egymillió dokumentumra hivatkozva azt állították, hogy mind a négy cég a fogyasztókra nézve ártalmas vállalatpolitikát folytat. Az Amazon esetében a törvényhozók különösen kifogásolták a harmadik féltől származó áruk internetes forgalmazásának körülményeit. Megállapították: a harmadik féllel „rosszul bánnak, kihasználják és félresöprik”. Erre reagálva Bezos csak annyit mondott: nem tudja garantálni, hogy az Amazon alkalmanként nem sértett törvényt.

Azt fontos megjegyezni, hogy ennek a meghallgatásnak nincsenek jogi következményei önmagában. Ugyanakkor motorja lehet annak, hogy a sokak által már elavultnak tartott amerikai trösztellenes törvényeket megújítsák – ennek lehet talán jele, hogy a meghallgatásra reagáló Donald Trump elnök szűkszavú Twitter-megjegyzésében utalt arra, hogy ha szükséges, törvénymódosítást is hajlandó kezdeményezni. Viszont az is igaz, hogy e lehetséges változtatások tartalma ma még nagyon homályos, egyelőre az amerikai belpolitika ingadozásaitól függ a nagy a IT-cégek megítélése.

Azóta történt

Előzmények