Az Apple folytatja

Ahogy az IT café is beszámolt róla nemrég, a hónap elején az ítélethirdetéssel lezárult a második nagy szabadalmi per az Apple és a Samsung között, és a bíróság megállapította, hogy a koreai gyártó három Apple-szabadalmat jogosulatlanul használt fel bizonyos készülékeinél, és ezért kártérítés megfizetésére kötelezték őket (az érintett megoldások: a „slide-to-unlock”, az „auto-correct”, illetve a „quick links” ). Az Apple erre az ítéletre alapozva most újabb keresetet nyújtott be: a korábbiakban már megszokott módon az érintett, régebbi Samsung-termékek kereskedelmi korlátozását kérték az Egyesült Államokban.

Ahogy annak idején megírtuk, a döntés valójában a Samsungnak kedvez, mivel nem minden, az Apple által felvetetett esetben ismerték el a jogsértést (öt szabadalomról volt szó), illetve – és ez az igazán fontos – nem az iPhone gyártója által kért, körülbelül kétmilliárd dolláros kártérítést ítélték meg, hanem annak csak mintegy öt százalékát, 119,6 millió dollárt. Ráadásul az ilyenkor már szinte kötelezővé vált viszontperben kimondták, hogy az Apple is megsértette a Samsung egyik szabadalmát, és ezért 158 ezer dolláros kártérítést ítéltek meg (a kért hatmillió helyett).

Az Apple a május 23-án a San José-i bíróságra benyújtott, újra csak Lucy Koh bírónő elé terjesztett beadványában kilenc olyan Samsung-terméket nevezett meg, melynek árusítási tilalmát kérik (Admire, Galaxy Nexus, Galaxy Note, Galaxy Note 2, Galaxy S2, Galaxy S2 Epic 4G Touch, Galaxy S2 Skyrocket, Galaxy S3, Stratosphere). A két cég között korábban zajlott szabadalmi perben is ítélkező Lucy Koh személye azért lehet fontos, mert a bírónő akkor kétszer is elutasította az Apple korlátozó intézkedésre vonatkozó kérelmét – amerikai kereskedelmi felügyelet fontos szervezete az ITC viszont később ellenkezőleg döntött.

Azóta történt

Előzmények