Aki pornót akar, ne iPhone-t vegyen

Nagyon úgy tűnik, ezek a napok azzal telnek el, hogy rendszeresen kell írni az Apple ügyeiről, pörögnek az események. E bejegyzés apropója egy „apróság”, mely azonban igen árulkodó, s végiggondolva érdekes távlatokat mutat fel.

Nemrég szóba került már az, hogy az Apple az egyre népszerűbb mobil eszközeihez a letölthető alkalmazásokat szigorúan, ám időnként kétségeket ébresztően szűri. Ami feltűnő lehet a külső szemlélő számára: a technológiai cég tartalom alapján is szűri a letölthető programokat, ám ezek a döntések messze nem olyan egyértelműek, mint amikor egy rosszul megírt szoftvert nem engedélyeznek, hiszen az indokok ezekben az esetekben jogi, politikai, morális vagy erkölcsi alapra építkeznek.

A mostani történet röviden: a legutóbbi, kisebb botrányt okozó esetet a TechCrunch tárta fel, amikor megírták, hogy az App Store-ba nem vettek fel egy pornós alkalmazást, és ezzel kapcsolatban megkérdezték az Apple vezetőjét, Steve Jobsot, hogy milyen elvek vezetik ilyen döntések meghozatalakor a céget. Jobs már a hónap elején, az iPhone 4.0 OS bemutatóján kifejtette, hogy aki pornót akar letölteni, aki lehetővé akarja tenni, hogy a gyerekei pornót töltsenek le, azoknak ott az Android, ott nem akadályozzák ezt meg, ám az Apple nem kívánja ezt az utat követni. Ezek után Matthew Browning, egy hűséges Apple-vásárló levelet írt Steve Jobsnak, s ebben kifejti, hogy ő már négy iPhone-t vásárolt, két számítógépe van otthon (feltehetően Mac), több routere és számtalan egyéb eszköze. Ám Browning most csalódását fejezi ki, mivel azt látja az utóbbi időben, hogy kedvenc cége mind nagyobb erővel igyekszik meghatározni azt, hogy a felhasználók milyen tartalomhoz férhetnek hozzá. Megemlíti a Pulitzer-díjas karikaturista, Mark Fiore alkalmazásának tiltását, illetve a pornóalkalmazások blokkolását. Matthew úgy véli, a tartalomválogatást helyette ne a vállalat tegye meg, ez a szülő feladata, semmi szükség arra, hogy egy technológiai vállalat az erkölcsrendőr szerepét öltse magára.

Erre az üzenetre egy velős válasz érkezett Steve Jobstól: „Fiore alkalmazása hamarosan elérhető lesz az online boltban. Félreértés volt. Ugyanakkor mi úgy véljük, erkölcsi felelősségünk, hogy távol tartsuk a pornót az iPhone-tól. Aki pornót akar, az vegyen androidos telefont.”

Jobs

E történet azért érdekes, ahogy a korábbi bejegyzésben is megemlítettem, mivel igen nagy változás zajlik a mobil eszközök piacán. A hordozható netképes készülékek egyre népszerűbbek, ám ezek már nem egészen olyanok, mint a személyi számítógépek. A gyártók technológiai segédlettel korlátozásokat építenek/építhetnek bele. Jó példák erre a könyvolvasók vagy a tábla PC-k, melyektől például a hagyományos sajtóvállalatok a szakma megmentését várják: a hamarosan kiszenvedő papíralapú napisajtó átvándorolhat ezekre a számítógépekre, ahol csak előfizetéssel lehet majd olvasni a lapokat – nem véletlen, hogy a médiamogul Rupert Murdoch oly lelkendezve üdvözölte az iPad megjelenését. Ám ez a terület még roppant kiforratlan, kaotikus mind a jogi, mind a kereskedelmi, mind a szokásjogi feltételrendszer. Jobs kijelentése főként azért okozott vihart, mivel igen szokatlan módon egy (igaz, sajátos üzleti modelleket fenntartó) gyártó szólt bele a tartalomkínálatba morális alapon. Ilyesmire volt már persze példa, de ennyire egyértelműen „népnevelői” szándékkal még senki nem tette meg.

Azóta történt

Előzmények

  • Kamuzik az Apple, vagy tényleg elveszett az iPhone?

    Az összes IT-cég közül az Apple csapata ért leginkább ahhoz, hogy róluk szóljanak a hírek. A kocsmás történet talán igaz, de valójában mindegy is.

  • Lukra futott az Apple a Pulitzer-díjassal

    Az Apple tavaly elfogadhatatlannak tartotta, a közönség és a szakmai bírálók magas minőségűnek ítélték a politikai karikaturista munkáját – a cég elnézést kért.

  • Cseszd meg, Apple!

    A szakma megrökönyödéssel fogadta az Apple döntését, s az egyik Adobe-nak dolgozó szakember nem is kívánta moderálni véleményét.

  • Újra napirendre kerül a pornódomén

    A .xxx végződésért felelős regisztrátor nem nyugszik. Az ICANN a héten szavaz arról, hogy újratárgyalják-e az ügyet.