Az Apple megvenné a McLarent

Az informatikai vállalat autófejlesztési terveiről szinte semmit nem tudni, de állítólag itt szánnak szerepet a neves autógyártónak.

A tervezett akvizícióról szóló tudósításában a Financial Times megjegyzi, hogy a Formula-1-es csapat mögött álló McLaren Technology Group megszerzése újabb jele lenne annak, hogy az Apple egyre messzebb kíván terjeszkedni az autóiparban.

Az értesülés egyelőre nem hivatalos, a Times három forrásra hivatkozik, akik közölték, hogy a felvásárlásról vagy esetleg stratégiai befektetésről szóló tárgyalások már hónapok óta tartanak, és az Apple-nél az egyelőre még a legnagyobb titokban tartott autófejlesztési projektjük felgyorsítását és elmélyítését várják a McLaren bevonásától. A Times úgy becsüli az autóipari vállalat értéke jelenleg 1,2 és 1,8 milliárd dollár lehet.

Az Apple az idén már elindított egy közvetetten autóipari befektetést, amikor az Uber nagy kínai riválisába, a piac közel kilencven százalékát birtokló Didi Chuxingba (Titi Csuhszing – 滴滴出行) szálltak be egymilliárd dollárral.

A McLaren a Formula-1-ből lehet sokak számára ismerős, ahol a csúcsfejlesztések többsége megjelenik, de iparvállalatként a McLaren Automotive üzletágon keresztül valójában luxus, gyakran millió dolláros sportautókat gyártanak – tavaly 1654 autó legyártása után 550 millió dolláros árbevételt értek el.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények