A Samsung beperli az Apple-t az új iPhone miatt

A Samsung vezetése úgy döntött, hogy a várakozások szerint holnap debütáló új iPhone-nal kapcsolatban haladéktalanul bepereli a gyártó Apple-t szabadalomsértések miatt – adta hírül tegnap este iparági forrásokra hivatkozva a The Korea Times.

A Samsungnál az után határoztak így, hogy tegnap több lapban is megerősítették – ugyancsak névtelen források információi alapján –, hogy az új okostelefonnak globális LTE-támogatottsága lesz. A Korea Times úgy tudja a céges informátortól, hogy Dél-Koreában az Apple már meg is egyezett a helyi szolgáltatókkal az újgenerációs, vezeték nélküli adatátviteli technológia használatának feltételeiről.

Így, mivel a Samsung viszonylag méretes, az LTE-re vonatkozó szabadalmi csomaggal rendelkezik, ezek közül négy esetében indítanak pert. A forrás szerint az első számú célpontok az európai és az amerikai piacok lesznek.

Ahogy arról tegnap az IT café is beszámolt, az amerikai távközlési felügyeletnél lezárult vizsgálatban – szintén LTE-szabadalmak ügyében – a tajvani HTC-nek kedvezett a hatóság, így könnyen elképzelhető, hogy rövid időn belül ők is eljárásokat kezdeményeznek az Apple ellen.

Ezek az eljárások nem is elsősorban a majdan esetlegesen kiszabandó kártérítések miatt okozhatnak gondokat az Apple-nek, hanem inkább azért, mivel a bíróságok elrendelhetik a per időtartamára az adott termék forgalmazásának tiltását.

Azóta történt

Előzmények