Több a beszedett jogdíj, de a többletet elviszi az állam

A magyar közös jogkezelő, az Artisjus ma honlapján tette közzé részletes listáját, amely azt mutatja meg, hogy mire fordították az üres hordozók után beszedett díjakat.

A közlemény szerint 8064 magyar dalszerző és jogutód kap hétfőn fizetést[?] az Artisjustól a magánmásolásokért 2013-ban beszedett 1,15 milliárd forintnyi üreshordozó-jogdíjakból. A tudósítás kiemeli, hogy idén a feloszthatónál 25 százalékkal kevesebb pénzt kapnak a zeneszerzők és szövegírók, mivel a magánmásolásokért a művészeket megillető jövedelmek negyedét egy tavaly év végi kormányzati döntést követően átterelik a Nemzeti Kulturális Alapba.

Az így megkapott összeget az NKA a szerzői jogi törvény rendelkezései szerint a jogosultak érdekében kell felhasználja, tervek szerint ez az összeg lesz a forrása többek között a Cseh Tamás Program néven bejelentett zenei támogatási rendszernek.

Bár minden üreshordozódíjat az Artisjus szed be, az NKA-rész átutalása után megmaradt háromnegyednyi összeget már a közös jogkezelők (Artisjus, EJI, MAHASZ, FILMJUS, HUNGART) osztják fel a képviseleti körükbe tartozó jogosultak között, a filmszerzőktől az előadókig, a filmproducerektől a hangfelvétel-kiadókig.

Az Artisjus a zeneszerzői, szövegírói, írói jogdíjrészeket fizeti ki hétfőn. Az Artisjus által beszedett üreshordozódíjak összege az előző évhez képest nőtt, így a 25 százalékos elvonás ellenére a felosztási alap mindössze 3 százalékkal kisebb a tavalyinál, kb. 1,15 milliárd Ft.

Jogdíjpiramis

A közleményben látható lista azt mutatja, hogy hányan estek a magyar szerzők közül a különböző „jövedelmi kategóriákba”:

Artisjus

Sokmilliónyi adat

Az Artisjus kiemeli, hogy a pontos felosztáshoz rendkívül nagy számú adatot kellett feldolgozni:

  • 96 013 db zeneszám 4 101 915 rádiós elhangzását vették figyelembe a kifizetésnél
  • 55 884 db zeneszám 4 667 773 televíziós elhangzását vették figyelembe a kifizetésnél
  • 14 336 zenei hordozó és azokon szereplő összesen 58 901 zenemű részesült jogdíjban
  • 50 879 online letöltött zenemű adatait vették figyelembe a felosztáskor
  • 8064 magyar dalszerző és jogutód részére osztottak fel jogdíjat

Az üreshanghordozó-díjak 48%-át rádiós sugárzási adatok alapján (38% zene, 10% irodalom), 47%-át hangfelvétel-jogosítási adatok alapján (ha a műnek más nyilvános elhangzása is volt), 5%-át legális online letöltési („download”) adatok alapján osztotta fel a szerzői egyesület. Az üres képhordozódíjak felét a televíziók zenei műsora alapján, másik felét pedig a televíziókban vetített filmek alapján osztották fel.

Azóta történt

Előzmények