ASVA kontra felsőoktatás - második menet

Tovább gyűrűznek netes körökben a lapunk hasábjain is megjelent ASVA-levelezés körül kialakult vita hullámai. Kedden este fél héttől a radiocafé (98.6) technoMÁNIA című műsorában élő adásban próbál majd dűlőre jutni a levél által érintett kérdésekben a két legilletékesebb, Kálmán András, az ASVA igazgatója és Tomka Gergely, a levelezést először saját honlapján közzétevő informatikus.

Mint ismeretes, a szerzői jogvédő alapítvány a nyár folyamán két levelet is küldött több magyarországi felsőoktatási intézménynek, amelyben először Filmhalász programjukat ajánlották a hallgatók által elkövetett esetleges jogsértések felderítésére, majd második levelükben ezt az ajánlást nyomatékosították bizonyos nyomozati cselekmények kilátásba helyezésével. Tomka Gergely, a címzettek között szereplő gödöllői Szent István Egyetem informatikusa személyes honlapján elérhetővé tette az ASVA leveleit, illetve az egyetem válaszát.

Kálmán András a hétvégén megrendezett Hacktivity konferencia szombati szerzői jogi kerekasztal-beszélgetését sem úszta meg a téma érintése nélkül. Nézői kérdésre válaszolva elmondta, a felsőoktatási intézmények hallgatóinak kollégiumi számítógépei valóban magántulajdonnak számítanak, így azokon az intézmények nem kutathatnak. Figyelembe kell venni azonban, hogy a forgalom a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztés (NIIF) programja keretében kialakított nagy sebességű gerinchálózaton fut, amely oktatási célú alkalmazásra való, nem filmek, zenék tömeges letöltésére.

A parázs vitát ígérő élő rádióműsor kedd este fél hétkor kezdődik, Kálmán András és Tomka Gergely beszélgetésére pedig várhatóan hét órakor kerül sor – tájékoztatta az IT.newst Rutai Gábor, a holnap esti adás műsorvezetője. A technoMÁNIA a radiocafé 98.6-os frekvenciáján kívül az interneten is követhető, a www.radiocafe.hu honlapon keresztül.

Azóta történt

Előzmények