Átadták a Cisco partneri díjakat

A Cisco Systems Magyarország immár hatodik éve osztja ki az „Év Magyarországi Cisco Partnere” díjat, melyet tegnap a Gundel étteremben tartott fogadáson vehettek át a 2004-es év legkiemelkedőbb hazai Cisco-partnerei. Idén először a díjazott kategóriák száma tizenháromra bővült, ugyanis négy új területen – „Az Év Szolgáltatópartnere”, „Az Év Kis- és Középvállalati Partnere”, „Az Év Menedzselt Szolgáltatások Partnere” és „Az Év Otthoni Hálózati Partnere” kategóriákban – is győztest hirdettek.

A díjátadót Budafoki Róbert, a Cisco Systems magyarországi igazgatójának köszöntője nyitotta meg, majd Michael Ganser, a cég közép- és kelet-európai régióigazgatója szólt a jelenlevőkhöz, kiemelve Magyarország vezető ágazati szerepét és jövőbeli potenciálját a régióban.

Az est győztese, ha szabad ezzel a díjkiosztók világából vett kifejezéssel élni, a Matáv lett, amely három területen is begyűjtötte a legnagyobb elismerést. „Az Év IP Kommunikációs Partnere” és „Az Év Gold Partnere” is a Matáv lett, valamint az egyik újonnan bevezetett, „Az Év Szolgáltató Partnere” kategória díja is hozzájuk került. A másik három új kategória díjazottja, „Az Év Kis- és Középvállalati Partnere” a Cisco Magyarország egyik legnagyobb hazai szövetségese, az LNX Hálózatintegrációs Rt. lett, „Az Év Menedzselt Szolgáltatások Partnere” díjat a UPC Magyarország Kft. kapta a lakossági hangszolgáltatás kábelhálózaton történő sikeres bevezetéséért, „Az Év Otthoni Hálózati Partnere” elismerést pedig az AlphaSonic Kft. vehette át a Linksys márka és termékek piaci megismertetésében és a viszonteladói hálózat kiépítésében nyújtott teljesítményéért.

A további győztesek: „Az Év Silver Partnere” díjat a NETvisor Kft.; „Az Év Megoldás Partnere” díjat a TC&C Kft.; „Az Év Hálózatbiztonsági Partnere” díjat a Synergon Informatikai Rt.; „Az Év Premier Partnere” díjat a NextiraOne Kft.; „Az Év Mobil Partnere” díjat a Wiera Kft.; a „Kiemelkedő Ügyfél Elégedettség” kategória díját a Conet Kft.; „Az Év Szolgáltatási Partnere” díjat az S&T Magyarország Kft. nyerte el.

A díjátadás végén Michael Ganser bejelentette, hogy a két hét múlva Vancouverben tartandó Cisco Partner Summit, amely a cég partnereinek legfontosabb éves találkozója, és ahol a reginális és worldwide-díjakat adják át, a fenti cégek közül háromnak újabb elismerést tartogat. 2004-es teljesítményéért a Matáv Rt., a Conet Kft. és az AlphaSonic Kft. veheti majd át a közép-kelet-európai régió díját Vancouverben.

Azóta történt

Előzmények