A Novell az IBM-től leigazolt Thomas Francesét nevezte ki az európai, közel-keleti és afrikai régió elnökévé. A technológiai iparban 30 éves tapasztalattal rendelkező szakember közvetlen beosztottja lesz Ron Hovsepiannek, a szoftvervállalat globális tevékenységéért felelős ügyvezető alelnökének és elnökének – áll a cég közleményében.
Az 55 éves Francese kinevezését megelőzően az IBM szoftvercsoport EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióért felelős elnöke volt, az ott töltött évtizedek alatt a kereskedelmi stratégiák tervezéséért és megvalósításáért volt felelős. Dolgozott többek között a szoftvercsoport közép-amerikai régióbeli értékesítésért felelős alelnökeként, a globális pénzügyi szolgáltatások iparági értékesítési alelnökeként, a hálózati számítástechnikai szoftverek globális értékesítési és támogatási alelnökeként és londoni vállalati értékesítési igazgatóként. Szakmai pályafutását az IBM-nél értékesítési vezetőként 1974-ben kezdte a texasi Houstonban. Thomas Francese tagja lesz a Novell globális vezető testületének is.
Az IBM-től igazolt európai vezetőt a Novell
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Novell
Azóta történt
-
Itt a hetes Novell GroupWise
A többplatformos új verziónál a kezelőfelület mellett sok más is megújult.
Szoftver 2
-
A Novellé a legjobb személyazonosság-kezelő
Az InfoWorld tesztjében nem volt versenytársa az Identity Managernek.
Szoftver 0
-
Átalakítás előtt a Novell
Jelentős elbocsátások várhatók, és sokan a vezetést is lecserélnék.
Mérleg 0
-
Lincencdíjmentes hozzáférés IBM-szabadalmakhoz
Az egészségügy és az oktatás profitálhat a nyílt szoftverszabványokból.
Szoftver 0
Előzmények
-
Atombiztos védelmet kínál a Novell
Integrált biztonsági szoftvercsomagot állított össze a Novell.
Szoftver 0
-
Megveti a lábát Kínában a Novell
Helyi igényekhez szabott megoldásokat fejleszt a szofvercég.
Szoftver 0
-
A Windows Vistával a Linux is nyer
A Novell szerint az átállás költségei miatt sokan a nyílt rendszert választják majd.
Biztonság 61
-
Linuxos ajánlat a HP–Novell párostól
Klasztereket használó nagyvállalatoknak és intézményeknek készültek az új csomagok.
Szoftver 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Milyen notebookot vegyek?
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Note-os lett a 2024-es Moto G Stylus
- BMW topik
- Témázgatunk, témázgatunk!? ... avagy mutasd az Android homescreened!
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Ukrajnai háború
- Bittorrent topik
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- További aktív témák...