Az informatikai projektek várt hasznának több mint negyede elvész, elsősorban azért, mert a cégek nem menedzselik megfelelően a projekteket azok teljes életciklusán keresztül – ez derül ki a KPMG nemzetközi felméréséből. Bár a jelentésben nem vizsgáltak hazai projekteket, Székely Zoltán, a magyarországi KPMG informatikai tanácsadással foglalkozó partnere szerint a főbb megállapítások – a várt haszon elmaradása, nem kellően hatékony projektmenedzsment – jellemzőek nálunk is.
A 22 ország 600 vállalatát értékelő nemzetközi vizsgálat szerint a komplex IT-projektek jelentős része nem termeli a remélt értéket – a válaszadók csaknem fele jelezte, hogy az elmúlt évben legalább egy területen sikertelen volt saját informatikai projektje. Mindazonáltal ez is jelentős előrelépés, hiszen a KPMG hasonló, 2003-as felmérésében még a megkérdezettek 57 százaléka válaszolt így. A jelentés legfőbb tanulsága mégis az, hogy a cégek 86 százaléka panaszolta: a projekt végeredményekor a kitűzött megtérülési célok akár negyedéről is le kellett mondaniuk.
Több fejlesztés, kérdéses hatékonyság
A jelentés szerint tavaly a vizsgált szervezetek 81 százalékánál nőtt az új fejlesztések száma, és 88 százalékuknál nőtt a projekt összetettsége, míg a fejlesztésekre szánt költségvetés összesen 79 százalékkal emelkedett. A felmérés egyik irányítója, Mark Tims a KPMG IT-fejlesztésekért felelős partnere szerint a projektek volumenének növekedése összességében nagyobb megtérülést kellene eredményezzen a cégek számára, de a felmérés azt mutatja, hogy a projektek várt megtérülésének jelentős része továbbra sem realizálódik. „Ennél is nagyobb bajnak tűnik, hogy mindezért senki sem felelős, mintha a »majdnem jó is elég jó« mentalitás érvényesülne” – mondta Mark Tims.
A KPMG információkockázat-kezelési szolgáltatásokért felelős globális partnere, Egidio Zarrella szerint a várt haszon elmaradása azért különösen fontos, mert manapság változik a siker definíciója. „A sikert manapság egyre inkább a várt előnyök, a megtérülés realizálásaként értelmezik, szemben a hagyományos idő- és költségterven belüli szemléletmóddal. Miközben a cégek felsővezetése egyre inkább mérhető üzleti hasznok elérése érdekében engedélyezi a projekteket, meglepő, hogy a cégek 59 százaléka sem informálisan, sem formálisan nem ellenőrzi, hogy a kitűzött megtérülési célok teljesülnek-e. Ebből az is következik, hogy a remélt haszon elmaradásának aránya a valóságban a mértnél is nagyobb lehet” – mondta Zarrella.
Szerinte az IT-fejlesztések hatékonyságának javításához alapvető irányítási, ellenőrzési folyamatokat kell érvényesíteni.
Magyarországon sincs másként
A magyarországi KPMG informatikai tanácsadással foglalkozó partnere, Székely Zoltán szerint a helyi IT-fejlesztések nemzetközi összehasonlításban ugyan általában kisebb méretűek, de nálunk is egyre összetettebbek. Ahogy nő a projektek komplexitása, a projekt jogosultságát nálunk is egyre inkább a remélt előnyök alapján ítélik meg, szemben a hagyományos idő- és költségkeretnek való megfeleléssel, ám ez a megközelítés még inkább a projektet engedélyező döntéshozatalra jellemző, és kevésbé a projekt megvalósítására, illetve a tényleges haszon mérésére.
„Amikor a cég vezetése egy tervezett nagyobb informatikai fejlesztésről dönt, akkor nálunk is előtérbe kerülnek ezek a paraméterek – például a teljes birtoklási költség (TCO) vagy a befektetés megtérülése (ROI). A projekt megvalósításakor és a végső értékeléskor ugyanakkor már nem ezek a legfőbb mérőszámok – azaz a nemzetközi eredményekhez hasonlóan, nálunk is jellemző, hogy a fejlesztés során a várt haszon egy része egyszerűen elvész, vagy egyszerűen nem ismert” – hangsúlyozta Székely Zoltán. Szerinte ennek fő oka az – ugyancsak összhangban a nemzetközi tendenciával –, hogy az egyre összetettebb hazai IT-fejlesztések irányításánál gyakran hiányzik a megfelelő projektmenedzsment.
Az IT-fejlesztések nem hozzák a remélt hasznot
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Előzmények
-
Jól behálózták a hazai közszférát
A Cisco felmérése az internet és a hálózati technológiák hatását vizsgálja.
Társadalom 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen