Brüsszel kész egyezkedni a Microsofttal

Az Európai Uniónak ugyan nem tetszik a Microsoft üzleti gyakorlata, de óvakodik bonyolult és kétes kimenetelű jogi csatározásba kezdeni az óriáscéggel. Frits Bolkenstein, az EU brüsszeli bizottságának egységes piacért felelős tagja a Financial Times értesülései szerint közbenjárt annak érdekében, hogy a testület ne hozzon túl szigorú döntést az amerikai Microsofttal szemben. A biztos és munkatársai ugyanis attól tartanak, hogy a bizottság készülő határozatába foglalt előírások, amelyek arra szolgálnak, hogy megszűnjön a jelenlegi versenyellenes helyzet, esetleg megsértik a Microsoft szerzői jogait. Ez arra vezetne, hogy az európai bíróság per esetén megsemmisítené a bizottsági határozatnak a versenyellenes helyzet megszüntetésére irányuló intézkedésekre vonatkozó részét. Bolkensteinék ezért szoros kapcsolatban állnak a bizottság versenyügyi főigazgatóságával, amelyet Mario Monti biztos vezet.

A bizottság már korábban megállapította: a cég megsértette az EU versenyszabályait azzal, hogy egyrészt nem hozza nyilvánosságra azokat az információkat, amelyek révén a Windowszal futó PC-k jobban együtt tudnának működni a más cégek által gyártott szoftverekkel működő szerverekkel, másrészt hogy beépíti a Windowsba a Media Player alkalmazást, amivel ellehetetleníti az egyéb video- és audiolejátszók gyártóit. A tárgyalások eredményeképpen lehetséges, hogy enyhébb döntés születik, amelyben a bizottság kimondja ugyan, hogy versenyellenes helyzet jött létre és emiatt pénzbírságot ró ki a Microsoftra, de hajlandó tárgyalásokat folytatni a szoftvercéggel a helyzet megoldása érdekében teendő lépésekről, így egyebek között a nyilvánosságra hozandó információkról. A szigorúbb verzió az, ha a döntés azt is magában foglalja, mit kell tennie a Microsoftnak.

Azóta történt

Előzmények