Big data egyetemi szakot indít az IBM és a CEU

Idén, Európában másodikként, a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) is bejelentette, hogy az IBM Magyarországgal együttműködve big data szakot indít MSc képzésben. A képzés célja, hogy megismertesse a hallgatókat az üzleti célú adathasznosítás technológiáival, s mellette a big data közigazgatásban, városfejlesztésben és egyéb területeken felmerülő lehetőségeivel. A szak pontos neve Master of Science in Business Analytics, a tanterv elsősorban az adatelemzési és technológiai kompetenciákra koncentrál. Kiemelt tárgy lesz az üzleti intelligencia, de sok más mellett adatvizualizációt, hálózattudományt, adatbiztonsági, közgazdasági, statisztikai és menedzsment ismereteket is tanulni fognak a hallgatók. Az egyetem elsősorban közgazdász alapvégzettségű diákokra számít, de várják szociológusok, mérnökök, statisztikusok jelentkezését is.

Kihívások

Az indoklásban az intézmény megemlíti, hogy a Gartner piackutató szerint 2015-ig világszerte 4,4 millió munkahelyet kell majd betölteni a big data elemzésében jártas, felkészült szakemberekkel. Az USA munkaügyi hivatalának becslése szerint a következő 8 évben 24%-kal több adatelemzői kompetenciát igénylő munkahely jön majd létre a világon. Az analitika ma már szinte minden üzleti területen nélkülözhetetlen, ahol stratégiai döntések születnek. Menedzserek, gazdasági elemzők, informatikusok, statisztikai szakemberek egyaránt kénytelenek elsajátítani a nagy mennyiségű strukturálatlan adatok elemzéséhez szükséges kompetenciákat, ha lépést akarnak tartani versenytársaikkal. A legjobb, ha az alapokat már az egyetemen megismerik. A felsőoktatás jól érzékeli a növekvő piaci igényeket, és ma már rengeteg intézményben tanítanak „big data tárgyakat”, sőt 2013-ban az írországi Dublin City Universityn, a helyi IBM közreműködésével önálló big data képzés is indult.

Jövőre indulhat

A CEU és az IBM Magyarország képzése az ún. action based learning módszeren alapul, amely igyekszik egyensúlyt teremteni az elméleti és a gyakorlati oktatás között. A labormunkákon valódi problémák megoldásán dolgoznak majd a diákok, melyhez az IBM globális esettanulmányai nyújtanak szakmai hátteret. A CEU oktatói mellett az IBM munkatársai és más vendégelőadók is tartanak majd órákat a világ minden tájáról, de az informatikai cég az oktatási anyagok elkészítéséből is részt vállal.

„Az Üzleti Analitika képzés az egyik legizgalmasabb program az elmúlt évek kezdeményezései közül a Közép-európai Egyetemen. Ezzel a master diplomával reményeink szerint egy megalapozott karrierlehetőségét nyújtjuk a nálunk végző szakembereknek, egy dinamikus, gyorsan fejlődő szektorban” – fogalmazott Mel Horwitch, a CEU Business School dékánja. A CEU szenátusa már elfogadta az mesterszak tantervét, már csak a nemzetközi akkreditáció van hátra. Ha minden jól megy, 2015-ben elindulhat a képzés.

Azóta történt

Előzmények

  • 15 új adatközpontot hoz létre idén az IBM

    A Watson Group után újabb milliárdos beruházást jelentett be a vállalat, mely a tervek szerint jövőre már 40 adatközpontból fogja kiszolgálni ügyfeleit.

  • Önálló üzletágat hoz létre Watsonnak az IBM

    A vállalat úttörőként hirdetett kognitív számítási technológiájára épülő szolgáltatások eddig a vártnál gyengébben teljesítettek, de hosszú távon az IBM bízik a sikerben, és költeni is hajlandó rá.