A nagy teljesítményű számítógép- és adattároló rendszereket forgalmazó Silicon Graphics – miután a márciusban bejelentett és 250 fő elbocsátásával járó átalakítások nem hozták a várt eredményt – csődvédelmet kért. A Reuters híradása szerint a vállalat a csődbírósági beadványában azt írja, hogy versenyképességének és pénzügyi helyzetének megromlásában fontos szerepet játszott az új technológiák kései bevezetése és a nagyobb riválisok által támasztott erős konkurencia.
Az egykor a Szilícium-völgy egyik sztárjaként jegyzett vállalat – többek között a Jurassic Park és a Mátrix című filmek látványvilágáért felelős hardver szállítója – már hosszú évek óta gyengén muzsikál. A cég éppen ma hozta nyilvánosságra a márciussal véget harmadik üzleti negyedévének előzetes számait: az árbevétel várhatóan 108 millió dollárra csökkent az egy évvel korábbi 159 millióról, míg a veszteség 43 millió dollár körül alakul. Összehasonlításul: az SGI fénykorában, 1997-ben 3,7 milliárd dollár éves árbevételt ért el. A céget tavaly novemberben kivezették a New York-i tőzsdéről (NYSE), miután papírjainak értéke tartósan az 1 dolláros minimum alatt mozgott.
Hazánkban éppen a múlt héten telepítettek egy nagy teljesítményű SGI Altix 3700 rendszert a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), ahol fokozatos bővítésekkel egy regionális szuperszámítógép-központot terveznek létrehozni.
Csődvédelembe menekül az SGI
- Írta: Barna József
- Forrás: Reuters
- Kapcsolódó cégek:
- SGI
Azóta történt
-
Az IBM építi a legerősebb számítógépeket
Frissült a világ 500 legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépét rangsoroló toplista. Feljövőben az Opteron.
Tech 3
-
Gyorsan talpra állhat az SGI
A vállalat már szeptemberben kimászhat a csődvédelemből, és nyilvános részvénytársaságként működhet tovább.
Mérleg 0
-
Októberben talpra állhat az SGI
Zöld utat kapott a csődvédelembe menekült vállalat átalakítási terve. Egy éven belül jön a nyereség?
Mérleg 2
Előzmények
-
Regionális HPC-központtá válhat Szeged
Pályázati összegből vásárolt szuperszámítógép érkezik az alföldi városba, amely egy nemzetközi kutatóbázis alapja lehet.
Tech 1
-
Az időjósoké a leggyorsabb hazai szuperkomputer
Még az első félévben üzembe áll a Meteorológiai Szolgálatnál az Itanium 2 processzorokra épülő SGI-rendszer.
Tech 8
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest