A Dataplexé a régió legnagyobb adatközpontja

Simó György és Papp István, a Magyar Telekom csoport vezérigazgató-helyettesei ma átadták a Dataplex Kft. új, 5600 négyzetméter alapterülettel kibővített adatközponti szárnyát. A 4,2 milliárd forintos beruházással felépített létesítményt összekapcsolták a korábban épült, 8800 négyzetméteres központtal, amely így Közép-Európa legnagyobb nagy biztonságú adatkommunikációs központjává vált, sőt az európai top 10-be is bekerült. A kibővített adatközpont kapacitásának 80 százalékát már lekötötték hosszú távra szerződött ügyfelek.

Szabó Gábor, a Dataplex Kft. ügyvezető igazgatója a megnyitón elmondta, hogy az építés során számos, korábban hazánkban még nem alkalmazott egyedi technológiai megoldást használtak fel. Az új szárny rekordidő, mintegy nyolc hónap alatt határidőre, az alapanyagárak és a technikai berendezések drasztikus árváltozásának ellenére költségvetésen belül készült el. Az elmúlt napokban megtörtént a kiszolgáló rendszerek tesztje és a két szárny technológiai összekapcsolása. Az üzemeltetést a jövőben is a Dataplex változatlan létszámú, 21 fős szakembergárdája végzi.

Az új technológiai trendeknek megfelelően az energiasűrűséget az új szárnyban a korábbinak négyszeresére növelték, azaz ennyivel növekedett az egy négyzetméterre kiadható IT-energia mennyisége. Az áramellátásra újabb 5 darab, 2,5 MW teljesítményű transzformátort kapcsoltak be, továbbra is biztosítva a kétoldali, redundáns ellátást. A Dataplex teljes villamosenergia-felvétele így elérheti egy 80 ezres népességű város – mint amilyen Szolnok vagy Szombathely – lakossági energiafogyasztását.

Simó György, a Magyar Telekom új üzleti területek és üzletfejlesztési üzletágának vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a Dataplex megvásárlásának helyességét fényesen igazolták az üzleti eredmények: az infrastruktúraszolgáltatások hazai, regionális és globális ügyfelek sorát vonzották a cég budapesti központjába, ezért a tavalyi év végén a Dataplex kihasználtsága megközelítette a maximumot. Az adatközponti szolgáltató 2007-ben a nemzetközi gazdasági krízis és az energiaköltségek növekedése ellenére 3 milliárd forintot megközelítő árbevétellel 30 százalékos növekedést ért el az előző évhez képest – mondta el Simó, aki bejelentette, hogy a Magyar Telekom megkezdte egy kelet-magyarországi adatközpont terveinek előkészítését is.

Azóta történt

Előzmények