Dél-Koreáé lesz az akkubiznisz?

Követve a memóriachipek és a lapos képernyők útját, úgy tűnik, a mobiltelefonokba, laptopokba stb. való akkumulátorok gyártásának központja is átkerül Japánból Dél-Koreába. A koreai gyártók öt éven belül átvehetik a vezető szerepet e téren japán versenytársaiktól – idézi Shin Chan Hoont, az állami támogatást élvező Korea Electronics Technology Institute elemzőjét a Business Week. A félsziget néhány cége 1999 óta egymilliárd dollárt fektetett be akkugyártó kapacitások létrehozásába. A két legjelentősebb vállalkozás a Samsunghoz tartozó Samsung SDI, illetve az LG-csoport LG Chemje. (Ez a két ipari-pénzügyi-szolgáltató konglomerátum az ország első és második csebolja.) Miután 300-300 millió dollárt öltek üzemeikbe, ketten együtt majdnem húsz százalékot hasítanak ki a világ három milliárd dollár értékűre becsült mobilakku-piacából. Ez kétszerese tavalyi részesedésüknek. Terveik szerint 2005-re megduplázzák kapacitásaikat és fejenként 20 százalékos piaci súlyra tesznek szert. "Akkumulátorbevételeink tíz százalékát forgatjuk vissza a termékkel kapcsolatos kutatásba és fejlesztésbe, hogy beérjük a japánokat" – nyilatkozta Sheen Sung Kyun, az LG Chem vezető menedzsere.

Az akkubiznisz iránti érdeklődést részben az magyarázza, hogy manapság Dél-Koreában állítják elő a világ összes új mobiltelefonjának negyedét: a Samsung és az LG, a világ harmadik és ötödik gyártója idén az első kilenc hónapban 59 millió zsebit értékesített. Ennek körülbelül fele helyben készül és koreai akkumulátorral árulják, ehhez jön még, hogy az SDI és az LG Chem kiszolgál számos olyan telefongyártót, amelyek termékei az anyacégek licencén alapulnak. Emellett a koreai állam is besegít: a mobilakkumulátorokat felvették aközé a tíz központi támogatást élvező stratégiai technológiai termék közé, amelyek arra hivatottak, hogy a jövőben elősegítsék az ország fejlődését. Erre a programra 1,5 milliárd dollárt szán a kormány, plusz az érintett eszközök előállításához szükséges anyagok és részegységek vámját a korábbi felére, 4 százalékra csökkentették.

Terveik megvalósításában a kínai konkurencia gátolhatja meg a dél-koreai gyártókat. A legnagyobb ottani ellenfél, a BYD Co. 15 százalékos világpiaci részesedésre tett szert, és ahogy egyre több elektronikus berendezés készül Kínában, számos kisebb vállalkozás is követheti a példáját. Nem tesz jót a profitnak az sem, hogy drasztikusan esnek árak. A lítium-ion akkumulátorok ára húsz százalékkal csökkent a kilencvenes évek közepe óta. Ezt ellensúlyozhatja ugyan a mobileszközök növekvő népszerűsége, az, hogy az emberek egyre több ilyen cuccal mászkálnak az utcán, ám a bővülő keresletet csak azok a gyártók tudják kihasználni, amelyeknek van elég pénzük k+f-re, valamint az alacsony termékegységárat biztosító nagy kapacitások kiépítésére és lekötésére.

(*) A koreai nyomulást segíti a japánok viszonylagos gyengélkedése is. A világ legnagyobb akkugyártójának számító Sanyo ugyan erős maradt, ám a második helyen álló Sony felülvizsgálta elektronikai ipari tevékenységét, és úgy döntött: az akkugyártás kevésbé fontos, ezért a jövőben saját termékei akkumulátorellátására koncentrál.

Azóta történt

Előzmények