A dél-koreai Samsung Electronics Co. Ltd. éves összehasonlításban közel háromszorosára, 3140 milliárd vonra (2,7 milliárd dollár) növelte nettó nyereségét az első negyedévben a chipek, a mobilkészülékek és a síkképernyők iránti kereslet megugrása nyomán. A profit felülmúlta a 2900 milliárd von (1 dollár=1153 von) körüli piaci várakozásokat. A világ második legnagyobb félvezetőgyártójának és harmadik legnagyobb mobilkészülék-gyártójának árbevétele nem kevesebb, mint 50 százalékkal, 14 400 milliárd vonra nőtt, miután a tavalyi utolsó negyedévi 15,5 millió után 20,1 millió mobilt adott el, és ezek átlagos eladási ára az iparágban a legmagasabb, emellett a DRAM lapkák ára a számítógépgyártók kereslete miatt állandósult hiány közepette 60 százalékkal emelkedett és az LCD-gyártásból 2400 milliárd von árbevétel származott. "Az eredmények a Samsungot is meglepték, de még jobb második negyedévre számítunk" – közölte szerényen a csoport befektetési kapcsolatokért felelős vezetője. A Reuters konszenzusa 11 660 milliárd von nettó nyereséget vár az idén, ami a tavalyi duplája lenne. A részvény év eleje óta 32 százalékkal emelkedő kurzusa a múlt héten csúcsot döntött.
Azóta történt
-
Jól fogytak a Sony Ericsson kamerás mobiljai
A mobilgyártó a várt nettó eredmény dupláját érte el az első negyedévben.
Távközlés 0
-
Élre tört a Samsung az LCD-gyártásban
Tartósnak ígérkezik a dél-koreai dominancia a lapos képernyők piacán.
Mérleg 1
-
Vezető cég lehet a Samsung Szlovákiában
Galántán lesz a Samsung kelet-közép-európai logisztikai-disztribuciós bázisa.
Mérleg 1
Előzmények
-
Razzia az Intel japán leányvállalatánál
A gyanú szerint a cég versenyellenes piaci magatartást folytatott az AMD-vel szemben.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen