A Dell Technologies tegnap bemutatta IoT-stratégiáját és jövőképét, az IoT-megoldásokért felelős új részlegét, valamint új IoT-termékeit, laborjait és a finanszírozási lehetőségeket.
„Az IoT alapvetően megváltoztatja az életünket, a szervezetek és a világ működését. A Dell Technologies egy olyan új, elosztott számítástechnikai architektúrával mutatja az utat az ügyfelek számára, amely egy egymással összefüggésben lévő ökoszisztémába egységesíti az IoT-t és a mesterséges intelligenciát, az egyszerűbb megoldásoktól a felhőig” – mondta el Michael Dell, a Dell Technologies vezérigazgatója.
A Dell Technologies új IoT divíziója
A vállalat új IoT-részlegét a VMware technológiai igazgatója, Ray O’Farrell vezeti, akinek legfontosabb feladata, hogy összehangolja a IoT termékek és szolgáltatások fejlesztését a Dell Technologies családjában. Az IoT Solutions Division egyesíti a belső fejlesztésű technológiákat a Dell Technologies ökoszisztéma kínálatával, így komplett megoldásokat kínálhat az ügyfelek számára.
Szervezeti beruházások az IoT jövőben – termékek, laborok és partnerprogram
A következő három évben a Dell Technologies 1 milliárd dollárt fektet be IoT termékekbe, megoldásokba, laborokba, valamint a partnerprogramba és az ökoszisztémába.
A közlemény sorolja, hogy ma már a Dell rendelkezik Edge Getaway rendszerekkel, amely a VMware IoT Control Center segítségével felügyelhető és kezelhető. A Dell EMC PowerEdge C-sorozatú kiszolgálókat továbbfejlesztették a batch képzés és a gépi tanulás területén. A Dell EMC Isilon és az Elastic Cloud Storage nagy mennyiségű adattömeg esetén biztosítják a fájlok és objektumok tárolását, és HDFS-en keresztül lehetővé teszik az elemzéseket. A Pivotal Cloud Foundry (PCF) és a Pivotal Container Service (PKS) platformot biztosít az új, felhő alapú analitikus alkalmazások fejlesztéséhez. A Virtustream PCF menedzselt Pivotal Cloud Foundry szolgáltatást nyújt, amely egyszerűsíti a felhőalapú üzletkritikus munkaterhelések telepítését és működtetését a Virtusteam Enterprise Cloudban, míg a Virtustream Storage Cloud az off-premises felhő objektum tárolására alkalmas. Végül pedig a Dell Boomi gyorsan összekapcsolja a releváns adatokat, így biztosítja a felhő alapú elemzések és a mélytanulás fejlesztését.
Az új termékfejlesztési kezdeményezések
- a Dell EMC 'Project Nautilus' egy olyan szoftver, amely lehetővé teszi adatfolyamok valós idejű lekérdezését és feldolgozását az IoT-átjárókból. A mélyebb és fejlettebb elemzésekhez az adatok fájlok és objektumok formájában utólag is archiválhatók
- a VMware 'Project Fire' egy hiperkonvergált platform, az IoT megoldások VMware Pulse családjának része, amely magában foglalja az egyszerűsített menedzsmentet, és a helyi számítási, tárolási és IoT alkalmazásokat mint például a valós idejű analitika. A 'Project Fire' lehetővé teszi a vállalatok számára az IoT megoldások gyorsabb kivitelezését, és kozisztens szoftverinfrastruktúra kialakítását a peremhálózatoktól a felhőkig
- RSA ”Project Iris”. A jelenleg az RSA Labs fejlesztése alatt álló Iris kiterjeszti a Security Analytics képességét, hogy a peremhálózati eszközök számára is biztosítsa a lehetséges fenyegetések láthatóságát és monitorozását
- az olyan áttörést jelentő technológiák mint például a processzorgyorsítók növelik az adatok feldolgozásának és elemzésének sebességét a hálózat pereméhez közel. Az együttműködés olyan iparágvezetőkkel mint a VMware, az Intel és az NVIDIA, valamint a Dell Technologies Capital befektetése a Graphcore vállalatba lehetővé teszi a szerverek optimalizálását a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás és a mélytanulás fejlesztésének területén
Az új IoT szolgáltatási kezdeményezések
- tanácsadás, beleértve a stratégiai konzultációt – az üzleti célok, irányok és stratégia megalkotására –, az infrastruktúratervezést, valamint a telepítési és támogatási szolgáltatásokat
- a „Worldwide Herd” megvalósítása, amely a földrajzilag szétszórt adatok elemzésével kapcsolatos tanácsadás – egyre növekvő jelentőséggel bír, hogy lehetővé váljon a méret, a titoktartás vagy szabályozás miatt nem mozgatható adatkészletek mélytanulása