Újabb IoT-fejlesztéseket jelentett be az Antenna Hungária

Az állami tulajdonban lévő szolgáltató év végéig országosan elérhetővé teszi IoT-hálózatát – a pilotokat követően elindulnak az üzleti szolgáltatások.

Az Antenna Hungária (AH) tavasszal jelentette be, hogy kezdésként és pilotként a Balaton térségen elindult saját fejlesztésű IoT-hálózata. Most pedig azt közölték, a fejlesztés második lépcsőjeként az AH tovább bővíti ezt a hálózatot, amely így már több mint száz bázisállomással üzemel országszerte. A beruházás keretében a főváros, a megyeszékhelyek és több vidéki nagyváros teljes lefedésére kerül sor ez év végéig. Az AH vezeték nélküli LoRaWAN (Long range Radio) technológiára épülő hálózata a bővítés után már országos jelenlétet fog biztosítani.

Az AH stratégiájában fontos az IoT, mivel megítélésük szerint a technológia egyik legnagyobb előnye, hogy a szolgáltatások igénybevételéhez a szenzoroldalon nincs szükség sem internet-előfizetésre, sem SIM-kártyára, de még vezetékes áramellátásra sem – a telepítés és a hálózati kommunikáció ezáltal rendkívül költséghatékony módon valósulhat meg, új alapokra helyezve a hazai okosmérést, mint szolgáltatást – írják a hivatalos közleményben.

Az AH az elmúlt időszakban számos pilot rendszert épített ki:

  • okosmérés: Győr-Szol távhőszolgáltatás: a sikeres együttműködés keretében a Győr-Szol szolgáltatási területén 40 db hőközpont hőmennyiségmérőjének távkiolvasását valósították meg a LoRa hálózat felhasználásával. A költséghatékony megoldás legfőbb előnyei a 8-10 év akkumulátoros üzemidő, valamint a távoli, automatikus mérésiadat-kiolvasás, akár zárt, ablaktalan helységekből is
  • okos város megoldások – Tamási Önkormányzat: aláírt együttműködési megállapodás alapján egy olyan idősgondozást támogató rendszer kerül kiépítésre, mely LoRaWAN szenzorok segítségével monitorozza a legrászorultabb gondozottak környezetét, így egy esetleges vészhelyzet (jelen esetben az ingatlan fűtetlensége) még időben felismerhető és a területért felelős szociális gondozó értesíthető
  • okos parkolás – Józsefvárosi Önkormányzat: az önkormányzattal történő együttműködés keretében a kerület 4 különböző pontján tesztelnek egy okos parkolási megoldást. A kihelyezésre kerülő 80 db szenzorral monitorozzák a parkolóhelyek kihasználtságát, a parkolási szokásokat, és a szenzorok által generált adatok olyan, további felhasználási lehetőségeit, mint például a dinamikus parkolássegítő alkalmazások vagy közösségi útvonaltervező megoldások
  • okos parkolás – Budapest Közút: együttműködési megállapodás keretében 40 db parkolószenzor kerül telepítésre a Kaszásdűlői P+R parkolóba. A projekt célja a P+R parkoló kihasználtságának elemzése, a mért adatok közösségi közlekedés támogató szoftverekbe történő integrálhatóságának vizsgálata, mint például a Waze, Google Maps és egyéb navigációs szoftverek

Azóta történt

Előzmények