Megjelent a Digitális Esély 2015 pályázat

A felek ma bejelentették, hogy „Digitális Esély 2015” címmel az idei évben is meghirdeti közös pályázatát a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) és az SAP szoftvercég. A pályázat célja szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekek, fiatalok infokommunikációs felzárkózásának és digitális oktatásának támogatása.

A „Digitális Esély 2015” pályázaton összesen tízmillió forint érhető el, amely tíz-tizenöt Magyarországon működő és nyilvántartott közhasznú szervezet (civil szervezetek, alapítványok, gyermekotthonok) szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek digitális felzárkózását, valamint infokommunikációs oktatását segítő programját segíti majd.

Két életkori kategóriában várják a pályázatokat: egyrészt a 10-14 év közötti, másrészt a 15-18 év közötti szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek informatikai oktatására, digitális esélyegyenlőségének javítására vonatkozó programokkal lehet jelentkezni.

Egy pályázó mindkét kategóriában nyújthat be pályázatot.

Mindkét kategóriában olyan pályázatokat várnak, amely bemutatja, hogyan és milyen új módszerekkel valósítható meg hatékonyan a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok digitális felzárkóztatása, mindez hogyan javítja az életminőségüket, hogyan ad új esélyeket a továbbtanulásukhoz.

A pályázatok beadási határideje: 2015. október 8.

A pályázatról bővebb információk a www.nhit.hu/digitalisesely2015 oldalon olvashatók.

Az SAP Hungary Kft. e pályázat támogatása mellett további 600 gyermek oktatásáról is döntött az őszi félévben. Ennek keretében munkatársaik játékos formában mutatják meg a kódolás világát az iskolákban.

  • Kapcsolódó cégek:
  • SAP

Azóta történt

Előzmények