Dinamikusan bővül a PC-piac

Az első negyedévben a világban több mint 10 százalékkal nőtt az eladott személyi számítógépek (PC) száma az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva – derül ki két, most megjelent jelentésből. Az IDC statisztikája szerint az év első három hónapjában 46,1 millió PC-t értékesítettek, ami 10,9 százalékos növekedést jelent, míg a más módszertannal dolgozó rivális Gartner 50,4 millióra teszi az eladott gépek számát, ami ebben az összehasonlításban 10,3 százalékos bővülésnek felel meg.

A szakértők felhívják a figyelmet, hogy a globális adatok a gyenge negyedévről beszámoló IBM ellenére is impozáns növekedésre utalnak, a bővülés Európában, Afrikában és a Közel-Keleten volt a vártnál dinamikusabb.

A világ vezető PC-vállalata továbbra is a Dell Inc., amely éves alapon 13 százalékos növekedést ért el az első negyedévben, és ezzel az IDC szerint 18,9 százalékosra nőtt a piaci részesedése az egy évvel korábbi 18,5 százalékról. A Gartner a riválisánál 2 százalékponttal kisebb piaci részesedést mért a Dellnek. A piac második legnagyobb szereplője mindkét jelentés szerint az átlagos növekedéssel megegyező mértékű bővülésről beszámoló Hewlett-Packard (HP) Co., amely a piac 15,4, illetve 13,9 százalékát ellenőrzi. A harmadik helyezett a világpiac 5 százalékával rendelkező IBM.

Azóta történt

Előzmények