Drágulhatnak a digitális fényképezőgépek

Az Európai Bizottság adóügyi és vámuniós főigazgatósága módosítaná a videofelvételre alkalmas digitális fényképezőgépek besorolását. E szerint ezeket a készülékeket ugyanolyan összegű vám – 4,9, illetve a külső forrásból kábelen keresztül felvenni képes modellek esetén 14 százalék – terhelné, mint a videokamerákat. A Kovács László vezette testület érvelése szerint mivel mindkét készülékkategória használható mozgóképrögzítésre, indokolt egy kalap alá venni őket. A módosítás életbelépésével a tükörreflexes konstrukciókon kívül gyakorlatilag az összes digitális fényképezőgép árába beépül majd a vámtétel, mivel ezeket szinte kivétel nélkül az EU-n kívül gyártják.

A Heise.de beszámolója szerint több szakmai szervezet is – köztük a nemzetközi PMA, i3a, EPIA és a japán CIPA – a tervezett változtatás ellen lobbizik, mondván: az sérti a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) Információtechnológiai Egyezményét (ITA), amely egyes informatikai termékek vámtételének eltörlését írja elő. A német fotográfiai ipart képviselő Photoindustrie-Verband e.V egyik képviselője, Martin Knapp szerint a digitális fényképezőgépeket nem a videofelvétel lehetősége miatt vásárolják. Ezeket a készülékeket – ahogy általában a multifunkciós eszközöket – az elsődleges funkciójuk alapján kell kategorizálni, ez pedig a fényképezés – magyarázta, miért nem lehet egy kalap alá venni és így vámmal terhelni e termékkört.

Azt nem tudni, hogy a szakmai szervezetek tiltakozásainak hatására Brüsszel jobb belátásra tér-e, de a gyártókat különösebben nem izgatja a kérdés. A német lap által megszondáztatott vállalatok – a Canon, a Fujifilm és az Olympus – tudnak a tervezett változtatásról, de nem kívánnak fellépni ellene.

Azóta történt

Előzmények