Dübörög a chipbiznisz

A második negyedévben a korábbi három hónaphoz képest 7,1 százalékkal, 74.8 milliárd dollárra nőtt a chipipar globális árbevétele – derül ki az amerikai félvezetőgyártókat tömörítő Semiconductor Industry Association (SIA) statisztikájából. A szervezet adatai szerint júniusban 24,9 milliárd dollár volt az iparág forgalma, 0,5 százalékkal több, mint májusban.

Brian Toohey, a SIA elnöke a számokat kommentálva elmondta, hogy az idei első negyedév kivételesen erős volt. 2010 első hat hónapjában a chipgyártók világszerte 144,6 milliárd dollár értékben adtak el integrált áramköröket, ami 50 százalékos növekedést jelent a tavalyi megfelelő időszakhoz képest. Igaz – tette hozzá Toohey –, a rendkívüli bővülés nemcsak a chipekre épülő elektronikai eszközök iránti kereslet megélénkülésével magyarázható, hanem azzal is, hogy a bázisidőszakban, 2009 első félévében a válság miatt az iparág egyáltalán nem brillírozott.

A szervezet úgy látja: a szekvenciális növekedés az elkövetkező hónapokban mérséklődni fog, míg az éves forgalom a 2009-es adathoz képest 28,4 százalékkal nő majd.

Noha eltérő árbevétel- és százalékértékekkel számol, hasonló trendet jósol az iSuppli piackutató is. Ők is úgy vélik: az idei második negyedévben volt a legerőteljesebb a szekvenciális növekedés, a lendület az év hátralévő részében alábbhagy majd. A cég – mely az elmúlt három hónapban 8,2 százalékos bővülést mért – a harmadik trimeszterre már csak 6,7, a negyedikre pedig mindössze 0,4 százalékos forgalomnövekedést jelez előre.

A forgalom alakulása negyedéves bontásban (millió dollár)
A forgalom alakulása negyedéves bontásban (millió dollár)

Ezzel együtt is rekordot hoz majd a 2010-es év a félvezetőiparban: sosem volt ugyanis még arra példa, hogy egyik évről a másikra 80,7 milliárd dollárral növekedjen a gyártók forgalma. Márpedig az iSuppli  – az ennél szerényebb növekedéssel számoló SIA-val szemben –  ezt jósolja, szerintük a chipértékesítésből világszinten befolyó árbevétel az idén 35,1 százalékkal, 310,3 milliárd dollárra nő.

Azóta történt

  • Felpörgött a chipbiznisz

    Az idén először az iparág forgalma meghaladja majd a 300 milliárd dollárt. Az Intel változatlanul első, de gyorsan kapaszkodik a Samsung.

Előzmények