E-demokrácia portált akar az MDF

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) ma kiadott nyilatkozatában olvasható, hogy a párt az internet hazai lehetőségeinek fokozatos kihasználása mellett teszi le a voksot, s ezért első lépésként – észt mintára – egy e-demokrácia portál létrehozását javasolja, amely az állampolgároknak is lehetőséget biztosítana jogszabály-kezdeményezésre. Az MDF az üggyel kapcsolatban találkozót javasol a parlamenti pártok szakpolitikusaival. Pettkó András képviselő elsőként Szili Katalin házelnökkel egyeztette pártja javaslatait, és jövő héten csütörtökön találkozik Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterrel is, valamint tárgyalást kezdeményez a parlamenti pártok szakpolitikusaival.

Az MDF úgy gondolja, hogy az e-demokrácia portál segítségével a választópolgárok és a politikusok között egy olyan párbeszéd vehetné kezdetét, amelynek köszönhetően nyitottabbá válna a törvényhozás intézménye. Pettkó András az Országgyűlés elnökével folytatott megbeszélésen ismertette az MDF javaslatának részleteit, többek között a jogszabály-kezdeményezés feltételét, mely az lenne, hogy az indítványozó megadja nevét és adatait. Az e-demokrácia portálon az állampolgároknak előzetesen regisztrálniuk kellene, majd tájékozódhatnának a hatályos jogszabályokról. A személyes adatok megadására és az előzetes regisztrációra azért van szükség, hogy az oldalt ne lepjék el a komolytalan javaslatok. A szakmai szűrést, pedig egy szakértői bizottság – vagy akár a parlament civil irodája – végezhetné el, így kerülhetne az illetékes bizottság elé.

Az MDF informatikai kabinetjének vezetője fontos intézménynek tartja az Országgyűlés civil irodáját, hiszen a civil szervezetnek ezúton van lehetőségük kifejteni nézeteiket, véleményüket. Hangsúlyozta: szükség, van a törvényes biztosítékra annak érdekében, hogy a politika valóban foglalkozzon az állampolgárok javaslataival.

Azóta történt

Előzmények