Játékipari óriás vette meg a Bejeweled fejlesztőcégét

A korábban már felröppent híreket az Electronic Arts (EA) tegnap megerősítette, amikor bejelentették, hogy felvásárolják a többek között a „Bejeweled”, a „Plants vs. Zombies” és a „Peggle” nevű játékokról ismert szoftverfejlesztő céget, a PopCap Gamest. A teljes vételár 1,3 milliárd dollár, melyből 650 millió a készpénz, ehhez jön 100 millió dollár értékű részvény, illetve a bevételtől függően a következő két évben még maximum 550 millió dollárt fizet az EA a játékok után.

A múlt hónapban a TechCrunch portál adott hírt a lehetséges akvizícióról, és ők akkor úgy értesültek, hogy a 11 éves PopCap egymilliárdot kér a cégért, ahol tavaly az is felmerült lehetőségként, hogy megjelennek a tőzsdén, ám a vezetőség végül úgy döntött, ez nem járható út, mivel a fejlesztési folyamatok folytatását és kiterjesztését inkább egy olyan nagy vállalat tudja garantálni, mint az EA.

Az Electronic Arts számára mindenképp jó üzlet lehet a PopCap megszerzése, mivel ez utóbbiak játékai a jelenleg dinamikusan bővülő mobilos piacon, illetve a Facebookon különösen népszerűek, emellett a webes jelenlétékük is súlyosnak mondható. Az EA határozottan ebbe az irányba mozdult el, ugyanis 2009-ben 300 millió dollárért a Playfisht, tavaly pedig a mobilos „sztárról”, Angry Birdsről ismertté vált Chillingót szerezték meg. A felvásárlások jó érzékkel és jókor történtek meg, az EA bevételei folyamatosan növekednek, idén a digitális üzletágból egymilliárd dolláros árbevételt remélnek.

Azóta történt

Előzmények