A Skype nyereséges, az eBay mégis szabadulna tőle


Az igen jó negyedévet zárt eBay vezetőjét, John Donahoe-t idézte tegnap a Financial Times, s az igazgató azt nyilatkozta, hogy ha idén nem tudják megoldani a Skype mélyebb integrációját a vállalatba, vagyis ha nem tudják elérni, hogy a cég fő profilját, az e-kereskedelmet támogassa, akkor fontolóra veszik, hogy az év végén eladják az internetes kommunikációs leányvállalatot.

Az eBaynél jelenleg zajló átalakítási folyamat, úgy tűnik, esetleg lehetőséget ad a vezetők számára, hogy a gazdasági világban hírhedtté vált döntésük rossz hatású következményeit valamelyest mérsékeljék – összességében 4,1 milliárdot adtak a Skype-ért, holott hamarosan kiderült, hogy annak valós értéke jóval alatta van ennek az összegnek, s emellett tavaly 1,43 milliárd költséget emésztett fel az előzetes nagy várakozásokat be nem váltó cég.

Donahue elmondta, hogy idén még vizsgálják a szinergiákat, s ha ezeket megfelelőnek tartják, akkor marad a Skype a portfolióban, ha nem, akkor változtatniuk kell.

Pedig első ránézésre a Skype nem is szerepel rosszul, a friss kimutatás szerint 2008 első negyedévében a fizetős szolgáltatások révén 126 millió dolláros bevételt termelt, ami a tavalyi év hasonló időszakához képest 61 százalékos emelkedést jelent, s 33 millió új felhasználó regisztrált az év első három hónapjában, így most már 309 millió az összes regisztráció száma.

Ezeket az eredményeket Donahue is elismeri, s mint mondja, a Skype az idén a várható 500 millió dolláros bevételével nyereséges vállalkozásként zárhatja az évet, de nem ez lesz a döntő a cég megtartását vagy eladását illetően.

  • Kapcsolódó cégek:
  • eBay

Azóta történt

Előzmények