Az Econetnél a magasabb bevétel mellett (82 százalékos növekedés az előző évihez képest) jelentősen nőttek a költségek is, az anyagjellegű ráfordítások 108 százalékkal emelkedtek. Az Econet üzemi szinten 197 millió forintos veszteséget termelt, szemben a 2005-ös év első félévét jellemző 70 millió forintos mínusszal. Az üzemi veszteséget az egyéb bevételek és a jelentős - több mint 180 millió forintos - pénzügyi eredmény kompenzálta, így a társaság 9,7 millió forintos adózás előtti eredményt ért el. Az adózott eredmény 2006 első felében 67,8 millió forint volt. Az eredménykimutatásban az adózott eredményhez vezető - 52,5 millió forintos - jövedelemadó sor a jövőben várhatóan megtérülő elhatárolt veszteség későbbiekben való realizálásából adódó társasági adómegtakarítást mutatja.
Azóta történt
-
Videomegosztó portált indított az econet is
Egyelőre béta-verziójú a Freevlog, egy ingyenes, magyar nyelvű videomegosztó oldal, melyet az econet indított el.
Közösségi média 0
-
Kína felé tart az Econet
Az idei sencseni Nemzetközi HighTech Vásáron szerződést írtak alá magyar gridszoftverek kínai értékesítésére.
Mérleg 0
Előzmények
-
Mindenkinél olcsóbb percdíjakat ígér az econet
A társaság már az idén több százmilliós árbevételt vár a most elindított telefonszolgáltatásokból.
Távközlés 0
-
Minimálárat ostromol az Externet
A szolgáltató újra az ötezer forintos, lélektaninak nevezett határ alá csökkentette az 512 kbit/s-os internet-hozzáférés árát.
Közösségi média 11
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Linux - haladóknak
- Politika
- Milyen processzort vegyek?
- Xiaomi Mi 9T - a túl jó Redmi
- Samsung Galaxy A55 - új év, régi stratégia
- Forza sorozat (Horizon/Motorsport)
- Feltörték a PROHARDVER!-es regisztrációmat! (vagy elvesztettem a belépési emailcímemet)
- Mobil flották
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- További aktív témák...