A múlt héten együttműködési megállapodást írt alá Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora és Ludman Lajos, a KFKI Csoport vezérigazgatója. A megállapodás értelmében a KFKI Csoport támogatást nyújt az informatikai oktatás tartalmi és módszertani fejlesztéséhez, rendelkezésre álló kapacitásaitól és eszközeitől függően közreműködik az oktatásban, szakmai gyakorlatot biztosít olyan tehetséges hallgatók számára, akik az informatikának a KFKI Csoport számára is fontos területeivel foglalkoznak, valamint segíti a Ph.D. hallgatók kutatási, publikálási és oktatói munkáját, lehetőséget ad esettanulmányok készítésére, az általa forgalmazott, illetve kifejlesztett alkalmazások gyakorlati példákként való bemutatására, elemzésére.
Az SZTE és a KFKI Csoport rendszeresen egyeztetik a közös érdeklődési körbe tartozó kutatási és oktatási elképzeléseiket, a tervek kidolgozásánál és megvalósításánál lehetőség szerint összehangolják céljaikat és törekvéseiket. Az SZTE az informatikával, az informatika gazdasági alkalmazásával kapcsolatos kutatási eredményeiről folyamatos tájékoztatást ad, és támogatja a KFKI Csoport toborzási munkáját a végzős hallgatók körében – áll a társaság közleményében.
Együttműködik a KFKI és a Szegedi Egyetem
- Írta: Barna József
- Forrás: PROHARDVER!
Azóta történt
-
Magyar ősszámítógépek egy kiállításon
Működő hatvanas évekbeli 32 K-s lyukszalagos TPA a KFKI-tól.
Társadalom 1
Előzmények
-
Tizenötmilliárd elvonás az informatikától
Az infokommunikációs szektor helyzete az EU-ba érkezésünkkor.
Társadalom 10
-
HP pályázati program szakközépiskoláknak
Az idei hagyományos középiskolai szerverpályázatot az EU-csatlakozáshoz időzítették.
Társadalom 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Ukrajnai háború
- Milyen okostelefont vegyek?
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Fortnite - Battle Royale & Save the World (PC, XO, PS4, Switch, Mobil)
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Tippmix
- Politika
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Bugok, problémák a PROHARDVER lapcsaládon
- További aktív témák...