Az EU elszámoltatná az USA-t a kémkedés miatt

Az Európai Unió (EU) képviselői ma nyilatkozatot adtak ki, melyben reagáltak a néhány napja kirobbant amerikai megfigyelési botrányra. A nyilatkozatban felszólítják az Egyesült Államokat, hogy tartsák tiszteletben az EU polgárainak személyiségi jogait.

Ahogy korábban az IT café is beszámolt róla, egy, az azóta magát felfedő informátor, Edward Snowden által a lapoknak eljuttatott dokumentum szerint a tengerentúli biztonsági szervek a nagy IT cégek közreműködésével tömegesen figyelték meg nemcsak az amerikai, hanem külföldi állampolgárok internetes tevékenységét, dokumentumait is. A napok óta egyre tovább gyűrűző botrány kapcsán az Egyesült Államok hivatalos képviselői azt hangoztatják, hogy minden megfigyelést teljesen törvényesen végeztek, motivációjuk pedig a nemzet biztonságának megőrzése volt. Maga az elnök Barack Obama is megszólalt az ügyben, és azt mondta, hogy megfigyelés során csak „szerény mértékben” avatkoztak be az emberek magánéletébe, és erre feltétlenül szükség van, hogy az amerikaiakat megvédjék a terrorizmus veszélyeitől.

A képviselők és az Európai Bizottság (EB) tisztségviselői nyilatkozatukban felszólították az Egyesült Államok vezetését, hogy tegyék világossá: megfigyelési tevékenységük során megsértették-e az európai adatvédelmi előírásokat, mivel az eddigi információk alapján ennek igen nagy az esélye. A közleményben szerepel, hogy Viviane Reding, az EB alelnöke, a jogérvényesülésért, az alapvető jogokért és az uniós polgárságért felelős biztos a pénteken kezdődő amerikai-európai miniszteriális találkozón „keményen és elszántan” vonja majd kérdőre az USA illetékeseit. Mindenekelőtt azt kívánják tisztázni, hogy a PRISM nevű megfigyelési program keretében a hatóságok vajon egyedi esetekben, konkrét gyanúra alapozott nyomozások során fértek hozzá uniós polgárok személyes adataihoz, vagy pedig általános, tömeges adatgyűjtést folytattak az amerikai szervezetek.

Azóta történt

Előzmények