A kiberbűnözés elleni küzdelmet segítő EU-s platform indult

A cél az, hogy az európai bűnüldöző szervek hatékonyabban kommunikáljanak, és gyorsan megoszthassák egymással tudásukat és tapasztalataikat.

Az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) egy a hét elején tartott szakmai találkozón jelentette be Hágában, hogy a kiberbűnözés elleni küzdelem támogatására új kommunikációs platformot indítottak el, mely a SIRIUS nevet kapta.

A hivatalos közleményben utalnak rá, hogy a kiberbűnözés az utóbbi időben szintet lépett, egyre inkább támaszkodnak online elérhető szolgáltatásokra (Crime-as-a-Service modell), amikor is a bűnözők az illegális online tereken könnyedén férhetnek hozzá digitális eszközökhöz, kapacitásokhoz, bérmunkában végzett eljárásokhoz. Mindez jelentős mértékben megkönnyíti a bűnelkövetők dolgát, ugyanakkor nehezíti az ellenük fellépő hatóságok munkáját.

A SIRIUS a nemzeti rendőrségek munkáját úgy igyekszik támogatni, hogy a platformon biztonságos módon megoszthatják egymással tudásukat, tapasztalataikat, adataikat, bevált módszereiket – különös tekintettel a terrorizmus elleni fellépésre. Azt remélik tőle, hogy a tudás megosztása mellett a hatóságok közötti információcsere fel is gyorsulhat alkalmazásával. Emellett azt is várják, hogy a fejlesztések serkentésével növekszik a kibertérben végzett nyomozások hatékonysága is. Arra is céloznak, hogy a SIRIUS alkalmazása egy újabb lépés az egységes uniós bűnüldözés kialakítása felé.

A konferencián a szervező és menedzselő szervezetként működő Europol főhadiszállásán több mint száz szakértő gyűlt össze 30 országból, több mint hatvan különféle szervezetből, és a találkozóra meghívást kaptak olyan internetes vállalatok képviselői is, mint a Facebook, a Google, a Microsoft, a Twitter, az Uber.

Előzmények