EuroWeb: a legnagyobb magyar

Összesen 9,5 millió dollárért kelt el az Elender Rt.: a vételárból 6,5 millió dollárt készpénzben fizet ki a vevő EuroWeb International, míg a fennmaradó rész fejében EuroWeb-részvényeket kapnak az Elender egykori tulajdonosai. (Az Elender részvényeinek 77 százaléka a Wallis Rt., a fennmaradó rész pedig Lepp Gyula és Kóka János tulajdonában volt). Az egykori elenderesek – tulajdonrészük arányában – körülbelül 13 százalékos részesedésére tesznek szert az EuroWeb Internationalben. A vételár megfizetésén kívül az EuroWeb kötelezettséget vállalt 1,4 millió dollárnyi tulajdonosi kölcsön részletekben, 2005 végéig történő megfizetésére az Elender egykori tulajdonosai számára – ismertette tegnapi sajtótájékoztatóján az adásvétel pénzügyi részleteit Bajnai Gordon, a Wallis vezérigazgatója. Az Elender több érdeklődővel tárgyalt, ám minden szempontból az EuroWeb ajánlatát tartotta a legkedvezőbbnek: a két cég olyan növekedési lehetőséggel rendelkezik, amely továbbra is kecsegtető az egykori tulajdonosok számára, ezért is döntöttek részvénycserés megoldás mellett. Az adásvételi szerződést már aláírták, ám azt a Gazdasági Versenyhivatalnak is jóvá kell hagynia. A későbbiekben összeolvad a két cég, a vezetője pedig Kóka János, az Elender vezére lesz.

Törő Csaba, az EuroWeb International elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy az Elender és az EuroWeb összeolvadásából a legnagyobb független magyarországi üzleti internetszolgáltató jön létre. A Nasdaqon jegyzett EuroWeb International részvényeinek árfolyama stabilan 4 dollár körül van, ám az utóbbi fejlemények miatt volt, amikor 7 dollárra szökött fel. Törő elmondta még, hogy a költséghatékonyság miatt is célszerű az összeolvadás, középtávon kiváló növekedési lehetőséget rejtenek magukban a cégek, hosszú távon pedig így sokkal nagyobb eséllyel vehet részt a társaság a piac további konszolidációjában, s idővel egy ilyen méretű internetszolgáltató sokkal sikeresebb lehet, ha távközlési részleggel is rendelkezik. Törő azonban nem árulta el, hogy milyen potenciális cégek jöhetnek számításba, csak annyit mondott, hogy a társaság vizsgálódik a régióban, beleértve Magyarországot is.

Teljesültek az egykori elenderesek tervei is – fogalmazott Kóka. Érzékelhető előnyökkel jár majd a két, részben hasonló termék- és ügyfélkörrel rendelkező cég összeolvadása. Kóka kiemelte még, hogy az új társaság sikerrel léphet fel a magyar távközlési monopóliumokkal szemben, s így olcsóbbá válhat a belföldi telefonálás.

Azóta történt

Előzmények