Az IBM személyi számítógépes üzletága közel 1 milliárd dollárnyi veszteséget halmozott fel az elmúlt három évben – derül ki a vállalatnak az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez benyújtott jelentéséből. A divízió eladása előtt annak teljesítménye nem volt ismerhető, mivel a PC-s biznisz eredményeit a számos más eszközt – egyebek mellett pénztárgépeket – is kínáló személyi rendszerek csoport eredményeivel vonta össze az IBM.
Mint a jelentésből kiderül, a PC-üzletág 258 millió dollár veszteséget halmozott fel 2003-ban, 171 milliót 2002-ben és 397 milliót 2001-ben. A teljesítmény az idén sem javult: az év első hat hónapjában a deficit – 5,2 milliárd dolláros árbevétel mellett – 139 millió dollárra rúgott. A helyzeten láthatóan az sem segített, hogy az IBM a PC-gyártás jelentős részét a Sanmina-SCI-hez szervezte ki 2002-ben.
Amint az ismert, az üzletágat december elején 1,25 milliárd dollárért – 650 millió dollárnyi készpénzért és 600 millió dollárnyi részvényért – megvásárolta a Lenovo. A kínai vállalat átvette az IBM 500 millió dolláros adóságállományát is. Az IBM így gyakorlatilag megszabadult a mostoha üzletágtól, ám mégsem hagyta teljesen magára. A két cég ugyanis egy amerikai központú vegyesvállalatot hoz létre – ebben az IBM-nek 18,9, a Lenovónak pedig 45 százalékos részesedése lesz –, mely a várakozások szerint a Dell és a HP után a világ harmadik legnagyobb PC-gyártó vállalkozása lesz.
Évek óta mínuszban volt az IBM PC-üzletága
- Írta: Barna József
- Forrás: ZDNet
- Kapcsolódó cégek:
- IBM
Azóta történt
-
Az IBM és a független szoftverházak öt éve
Már 60 ezer szoftverház kapcsolódott világszerte az IBM partnerhálózatához.
Tech 0
-
Kockázatos lehet az IBM-Lenovo ügylet
Nemzetbiztonsági aggályok merültek fel a kínai felvásárlás kapcsán.
Mérleg 1
Előzmények
-
Az IBM lépett, ki a következő?
A pc-piac növekedésének lassulása előrevetítette a gyártók konszolidációját.
Mérleg 0
-
PC-boom várható a fejlődő országokban
A jelentős piacbővülésből nem a nagy márkák profitálnak a legtöbbet.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Milyen notebookot vegyek?
- Vezetékes FEJhallgatók
- Marvel Snap
- Szinte csak formaság: bemutatkozott a Pixel 6 és Pixel 6 Pro
- OpenWRT topic
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Aliexpress tapasztalatok
- További aktív témák...