Állítólag kárpótolják az átvert Facebook-részvényeseket

A Facebook tőzsdére lépésében az egyik legfőbb érdekelt, a nagybefektetőként elemzéseket is készítő Morgan Stanley bank állítólag arra készül, hogy kompenzálja azokat a lakossági kisbefektetőket, akik a bank hibájából túlárazottan vásároltak részvényt a múlt pénteki IPO (initial public offering – elsődleges nyilvános forgalomba hozatal) idején – tudta meg belső forrásokból az AP hírügynökség tudósítója. A forrás szerint a bank felülvizsgálja a vásárlásokat, és ha úgy találják, hogy valaki túl drágán vásárolt részvényt, akkor valamilyen módon megtérítik a kárt neki.

Ahogy korábban az IT café is beszámolt róla, hétfőn kiderült: a Morgan Stanley internetes piaci szakértője az IPO előtt néhány nappal a korábban jelzettnél kisebb bevételt prognosztizált a Facebooknál, ám ezt az információt nem hozták nyilvánosságra a részvénykibocsátás előtt. A pontos részletek nem ismertek még, de a Reuters hírügynökségnek az egyik részvényvásárló nagybefektető például azt állította, hogy a Facebook hamis adatokat adott az elemzőknek, hogy kedvezőbb előrejelzést kapjanak.

Egyéb tervezett eljárások mellett, mivel az információ-visszatartás, a szelektív információkiadás törvénytelen, a történteket vizsgálja az amerikai tőzsdefelügyelet (Securities and Exchange Commission – SEC), illetve az állami szektorral üzletelő értékpapírcégek legnagyobb nem kormányzati szabályozója, a FINRA (Financial Industry Regulatory Authority). Mindkét testület vezetője hangsúlyozta, hogy a piaci megbízhatóság és integritás érdekében meg kell vizsgálni, hogy történtek-e a bizalmat kikezdő szabálytalan lépések a kibocsátást megelőzően.

Többek között a történtek hatására néhány nap alatt jelentősen visszaesett a kezdeti 38,23 dolláros részvényenkénti ár, majd a felügyelő testületek közleményének hatására megállt a zuhanás, és az elmúlt két napban csekély emelkedése után jelenleg 33 dolláron áll. A piaci kapitalizációt tekintve ez azt jelenti, hogy az eredeti 105 milliárd dollár helyett most 90,4 milliárdra értékeli a tőzsde a céget.

Azóta történt

Előzmények