Csaltak a Facebook tőzsdére lépésekor?

A kibocsátást is hatalmas felhajtás előzte meg, de azóta sem csillapodnak az indulatok a Facebook tőzsdére lépése nyomán. A legutóbbi hír szerint két amerikai szabályozó testület is vizsgálja az IPO (initial public offering) körülményeit.

A világ vezető közösségi oldala pénzügyi lépésének megítélése egyáltalán nem mentes a szélsőségektől, minden bizonnyal ez is szerepet játszott abban, hogy a tőzsdei megjelenés után szinte azonnal elkezdtek zuhanni a részvények árai: a hétfői 11 százalékos esés után kedden újra 8,9 százalékot veszítettek értékükből, így a kezdeti 38 dolláros részvényenkénti ár 31 dollárra mérséklődött, ami azt jelenti, hogy a tőzsdei érték alapján számolt piaci kapitalizáció (a vállalat becsült eladási ára részvények szerint) 19 milliárd dollárral lett kisebb.

Facebook ipo

Az egyik nagy visszhangot kiváltó ügy az volt, hogy hétfőn kiderült: a Morgan Stanley internetes piaci szakértője az IPO előtt néhány nappal a korábban jelzettnél kisebb bevételt prognosztizált a Facebooknál, ám ezt az információt nem hozták nyilvánosságra a részvénykibocsátás előtt. Habár a Facebook vezetői jó pár elemzőcéget, illetve várható intézményi befektetőt megbíztak előrejelzés kidolgozásával, nem egészen világos, hogy ez a folyamat hogyan is ment végbe. A Reuters hírügynökségnek az egyik részvényvásárló nagybefektető azt állította, hogy a Facebook hamis adatokat adott az elemzőknek, hogy kedvezőbb előrejelzést kapjanak.

Ugyanakkor maga a cég is igyekezett némileg visszafogni a várakozásokat, ugyanis május 9-én kiadtak egy tájékoztatót, melyben arra figyelmeztették a leendő befektetőket, hogy mivel egyre többen térnek át mobil platformokra, ez negatív hatással lehet a bevételeikre, ugyanis a mobilos piacon még viszonylag gyenge a közösségi oldal bevételtermelő képessége. Ez a figyelmeztetés, nem kis részben a megfogalmazás nyelvezetének köszönhetően, viszonylag hatástalan maradt.

A Morgan Stanley jelentésének nyilvánosságra kerülése azonnali hatást eredményezett: nem kevés intézményi, illetve kisbefektető döntött úgy, hogy nem bízik meg a Facebookban.

A Facebook még nem kommentálta a történteket, a Morgan Stanley pedig azt közölte, hogy az elemzési munka során pontosan úgy jártak el, mint minden egyes IPO esetében. A Reuters forrásai szerint más, még maradó nagybefektetők (például a JPMorgan Chase, a Goldman Sachs, a Bank of America, a Merrill Lynch) is úgy döntöttek, hogy felülvizsgálják korábbi elemzéseiket.

Mivel az információ-visszatartás, a szelektív információkiadás törvénytelen, ezért a történteket vizsgálja az amerikai tőzsdefelügyelet (Securities and Exchange Commission – SEC), illetve az állami szektorral üzletelő értékpapírcégek legnagyobb nem kormányzati szabályozója, a FINRA (Financial Industry Regulatory Authority). Mindkét testület vezetője hangsúlyozta, hogy a piaci megbízhatóság és integritás érdekében meg kell vizsgálni, hogy történtek-e a bizalmat kikezdő szabálytalan lépések a kibocsátást megelőzően. Egyéb akciók is várhatóak: például Massachusetts állam is vizsgálatot indít, illetve egy Los Angeles-i ügyvédi iroda is bejelentette, hogy csoportos pert (class action) kezdeményez a Facebook és nagybefektetői ellen az információ-visszatartás miatt. Az eljárások mindenesetre nem lesznek egyszerűek, mivel az információk kötelező megadása a jelenlegi törvények szerint a tőzsdén lévő részvénytársaságokra vonatkozik ugyan, de az nem világos, hogy a tőzsdére éppen belépő részvénytársaság esetében mi a helyzet, vagyis egy ilyen cég köteles-e valós információkkal ellátni a leendő befektetőket.

A fentiektől függetlenül még mindig folyik arról a vita, hogy a két nap alatt „értékcsökkentté” vált cég vajon még mindig túlértékelt-e – az IPO idején a kapitalizáció 104 milliárd dollár volt, jelenleg 85 milliárd körüli. A szakértői vélemények jelentősen eltérnek, akad olyan is, aki szerint a mostani érték is eltúlzott, a várható növekedést és bevételeket tekintve csupán a harmada lenne reális.

A piac egyelőre kivár, de a tőzsdei előrejelzés szerint további áreséssel lehet számolni.

Azóta történt

Előzmények