Nem vitás, hogy a Facebook egyértelműen és száz százalékos erővel a mobilpiacra gyúr, ugyanis a mostani profiltisztítás során a saját levelezőszolgáltatás után áldozatul esett az asztali gépekre szánt, windowsos üzenetküldő kliens, a Messenger is – a mobil változatok természetesen továbbra is használhatóak lesznek, sőt, fejlesztik őket.
Az asztali klienst még 2012 márciusában vezette be a Facebook, azokra gondolva, akik a közösségi oldalra való bejelentkezés nélkül kívánnak chatelni, ám az már akkor világos volt, hogy egyrészt a saját beépített szolgáltatásuk, másrészt a versenytársak sokkal előrébb tartó termékei, harmadrészt pedig az okostelefonok és tabletek térhódítása miatt eleve kudarcra van ítélve egy ilyen vállalkozás.
A támogatását – így működőképességét – március 3-án, hétfőn elveszítő Facebook Messenger for Windows egyébként már november óta nem tölthető le a cég weboldaláról – igaz, akkor még üzemzavarral indokolták a hiányt, ám mostanra kiderült, hogy már akkor is a nyugdíjazásra készültek.
Szóval ezentúl Windowson a felhasználónak vagy a Facebookon belül lesz alkalma chatelni, vagy pedig egy másik alkalmazást kell igénybe vennie – ahogy eddig is tette.