A Facebook tulajdonosa tiszteli a magánéletet – már ha az övéről van szó

A Facebook alapítójának, tulajdonosának és vezetőjének, Mark Zuckerbergnek ügyvédje a nyáron megindított tulajdonjogi perben egy nemrég készített beadványban azt panaszolja fel, hogy az eljárás során szükségtelenül sok információt szereznek meg ügyfele magánéletéről, és ezt a felesleges adatgyűjtést zaklatásnak tartják – közölt információkat a kifogásról több hírügynökség is.

Ahogy júniusban beszámoltunk róla, egy New York állambeli kisvárosban élő férfi pert indított Zuckerberg ellen. Paul Ceglia egy 2003-ban kelt szerződésre hivatkozva állítja: övé a világ legnépszerűbb közösségi oldalának 84 százaléka, és ezt a Facebook által időközben megtermelt nyereség arányos részével együtt most szeretné megkapni. (A cég piaci értéke a legutóbbi becslések szerint körülbelül 30 – a Forbes magazin friss adata szerint 40 – milliárd dollár.)

A pelletgyártó üzem tulajdonosaként élő Ceglia egyébként (az esetleges szimpátiában megnyilvánuló előnyök miatt) arra törekszik, hogy a jelenleg Zuckerberg kérelmére szövetségi bíróságon folyó per átkerüljön lakhelyére, egy New York állambeli állami bíróságra (Ceglia itt él, míg Zuckerberg kaliforniai lakos). A Facebook tulajdonosának jogi képviselői ezt nevetségesnek tartják, mivel állításuk szerint nyilvánvaló, hogy Mark Zuckerberg Kaliforniában él, az ott bejegyzett cégét ott működteti. Ceglia viszont arra hivatkozik, hogy az általa tolvajnak tartott vállalkozó 2004-ig (ekkor indította el a Facebookot) New Yorkban élt, ezért itt kell tárgyalni az ügyet.

Ez persze már a jogi csűrés-csavarás (még ha esetleg lényeges is). A beadványból viszont azért lett hír, mivel a Facebook egyrészt sokak szerint fittyet hány a magánélet védelmére, sőt ebből él, másrészt pedig maga Mark Zuckerberg jelentette ki nagy vihart kavart interjújában, hogy a mai korban az emberek már kevéssé törődnek a „privacy” védelmével, és az ezzel kapcsolatos korábbi felfogás már a múlté, újra kell ezt gondolni.

Ezek után minimum tágra nyitott szemmel kell nézni, amint arra hivatkoznak az általa megbízott jogászok, hogy a per során elfogadhatatlan, hogy Zuckerberg „magánéletében” vájkáljanak.

Azóta történt

Előzmények